Indul a 2024-es kiállítási szezon a Balatonfüredi Modern Műtárban

Március 29-én ismét megnyitja kapuit a Balatonfüredi Modern Műtár (MOMŰ) a 2024. évi tavaszi-nyári-őszi kiállítási szezonra. A MOMŰ-ben a nemzetközi konstruktív, geometrikus és konkrét művészeti állandó kiállítás mellett idén tavasszal két új kiállítás nyílik meg:

A MOMŰ fotográfiai programja a következő három évben három tematikus kiállítás köré szerveződik: A test, A munka és A környezet.
Ezek közül az első, 2024-es fotókiállítás a Szöllősi-Nagy–Nemes gyűjtemény testhez kapcsolódó alkotásait helyezi középpontjába: miként viszonyulnak a fotográfusok a huszadik század elejétől napjainkig az emberi test ábrázolásához. Jelen kiállítás a gyűjteményben szereplő művészeket hívja segítségül, hogy megmutassuk milyen változások mentek végbe a műfaj történetében, milyen tendenciák és megközelítések mentén gondolkodnak a fotográfusok a testről.

A kiállítás 2024. április 27-től látogatható. Kurátora Somosi Rita

A balatonfüredi MOMŰ időszaki kiállítótermében 2024. május 10-én nyílik meg a tavaly decemberben, Párizsban elhunyt Vera Molnar emlékkiállítása „In memoriam Vera Molnar: Dürer-Cezanne-Klee” címmel. Az alapító-gyűjtő házaspárt, Szöllősi-Nagy Andrást és Nemes Juditot a művésznővel évtizedekig tartó szoros barátság fűzte össze, ezért már korábban tervbe vették, hogy az intézmény első két időszaki kiállításán a gyűjtemény kivételesen gazdag Vera Molnár-anyagának bemutatásával köszöntik közelgő 100. születésnapján. Az első, Ritmusok és algoritmusok c. tárlat a művész kreativitásának számítógépes aspektusára fókuszált: a folytatásban Vera Molnar kedvenc művészettörténeti “háziszentjei” idéződnek meg. Dürer, Cezanne és Klee művészetét a képalkotó munka kombinatorikus természete, a választott művészi elvek melletti makacs kitartás, továbbá a képi gondolkodás játékossága rokonította az övével. Kurátor: Rényi András

A MOMŰ 2024. nyár végén többnapos nemzetközi szimpóziumot rendez Vera Molnar művészetéről.


Kapcsolódó

Így zajlott az idei Balaton Konferencia a Pannon Egyetemen

A Balaton jelenéről, jövőjéről, a fejlődési lehetőségekről, a tópart és vonzáskörzete kulturális identitásá
Elolvasom

Bontják az illegális stégeket Vonyarcvashegyen is

Néhány helyen vaskapuk is nehezítik a vízügy munkálatait. - - A napokban Vonyarcvashegyen bontják az
Elolvasom

Több mint 25 ezren vettek részt az Ultrabalatonon

Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25
Elolvasom