Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Donát kápolna, Lesencefalu

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Donát kápolna, Lesencefalu

Lesencefalu a Balatontól mindössze hat kilométerre fekszik, a Keszthelyi-hegység egy zárt völgyében. A 300 fős település egyik – ha nem a legnagyobb – büszkesége a falu északnyugati peremvidékén, a szőlőkarók öleléséből magasodó Szent Donát kápolna, amely egyszerű, puritán küllemével bájosan illeszkedik az elsősorban borászatáról ismert vidék atmoszférájába.

Az alapvetően barokk stílusban épült, torony nélküli kápolna eredettörténetéről nem sok konkrétum maradt fenn az utókor számára. Az valószínű, hogy falait a 18. század vége felé húzhatták fel. Torony helyett nyitott harangtartóval látták el. Apszisa félköríves, nevét a borvidékek védőszentjéről, Szent Donátról kapta (a Balaton környékén egyébként nem egyedülálló módon).


Sárgára és mályvaszínűre festett oltárát ismeretlen helyi asztalos készítette a kápolna megépítésekor. Az oltárkép a kis Jézust ábrázolja Szűz Mária karjaiban, akik előtt Szent Donát térdel, a háttérben pedig a falu házai lángolnak. Ez azonban csak az eredetileg itt kiállított kép kópiája, amely az idők során, nem ismert körülmények között eltűnt és, amelyet egy fotó alapján próbáltak reprodukálni.


A szentélyt díszíti két hársfából megmunkált szobor is, melyek Szűz Máriát és Szent Jánost ábrázolják. Íves, aranyszínűre festett ajtaján kehely és ostya motívumok láthatók. A tabernákulumot (oltárszekrényt) szintén fából készítették, külső felületeit pedig márvány és arany hatású dekorációval látták el.


Fotók: Google Maps


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barnagi Kálvária

Barnag a Balaton-felvidék kevésbé ismert, de nem kevésbé ragyogó gyöngyszemeinek egyike, amely a tótól, kis
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kási vár, Nyim

A Somogy megyei Nyim község külterületén állnak egy Árpád-kori vár maradványai, melyeket a természet mára o
Elolvasom