Megdőlt a gyorsasági rekord a Keszthely-Balatonkenese versenyen

Új rekordot állított fel Deák Tamás, többszörös magyar bajnok kiteszörfös a Keszthely-Balatonkenese távon kiírt gyorsasági versenyen július 6-án.

A légvonalban közel 80 kilométeres távot 1 óra 21 perc alatt teljesítette repülő kitedeszkával, az úgynevezett hydrofoil-lal, ami 15 perccel gyorsabb, mint a korábbi csúcs.

A legendás Balatont átszelő versenyt 1921-ben eredetileg vitorlázók számára rendezték meg. Azóta a verseny folyamatosan bővült, és ma már egytestű hajókkal, többtestű katamaránokkal és egyéb vízisport-eszközökkel is lehet rekordokat dönteni.

Az abszolút időcsúcs mostantól Deák Tamás nevéhez fűződik, aki lenyűgöző teljesítményt nyújtva elérte az 57,4 km/h sebességet is. A sportoló két évvel ezelőtt még aktívan készült a 2024-es olimpiai kvalifikáció megszerzésére a formula kite szakágban, azonban a Kameleo szoftvercég vezetése mellett a kiteszörf inkább szenvedéllyé vált számára. Ez volt az első próbálkozása a táv teljesítésére, amely rögtön rekordot is eredményezett.

„A kite foil/hydrofoil a jövő. Ennek az innovációnak köszönhetően tudok egy egyszemélyes járművel gyorsabban száguldani, mint az óriási katamaránok. Imádom az innovációt, a sebességet, a technológiát. A cégvezetést is hasonlóan élem meg, mint a sportot. Jókor, jó döntéseket kell hozni, hogy a legjobb eredményeket érjük el” – mondta Deák Tamás.

A verseny hagyományai szerint a résztvevőknek az indulás és az érkezés időpontját a keszthelyi és balatonkenesei vasútállomáson pecséttel kell igazolniuk.


Kapcsolódó

Nem élvezhette sokáig a lopott pénzt a somogyi tolvaj

Eltulajdonításba torkollott a közös italozás Kadarkúton - számolt be a police.hu. - - A somogyi kisvár
Elolvasom

Őrizetben a csopaki pincefeltörők

Tíz percen belül elfogták kollégáink a futva menekülő párost - adta közre a police.hu. - - Egy kutyájá
Elolvasom

Új inváziós, méhpusztító parazita jelenhet meg Magyarországon

Az ázsiai kis méhatka belátható időn belül felüteheti a fejét hazánkban. - - Az ázsiai lódarázs után ú
Elolvasom