„Sétáló Utca Zene” programsorozat indult Keszthelyen

Zenés nyári estékkel csalogatja az érdeklődőket Keszthely belvárosába a Goldmark Károly Művelődési Központ és a Keszthelyi Kultúrszövet (Ke.K.Sz.) társszervezésében megvalósuló „Sétáló Utca Zene” programsorozat.

A keszthelyi sétálóutcán felállított színpadon keszthelyi és keszthelyi kötődésű zenészek mutatják be produkcióikat a júliusi és augusztusi estéken. Az első koncertek már a KeszthelyFest hetében, warm-up jelleggel segítettek ráhangolódni a város nagyfesztiváljára.

Az önkormányzat támogatásával megvalósuló koncertsorozat a Goldmark közreműködésével kerül megrendezésre, a fellépők jelentős részét egy helyi zenészekből álló alkotói közösség, a Ke.K.Sz. biztosítja.

“Célunk, egyrészről, hogy újra dallamokkal és élettel töltsük meg Keszthely belvárosát, másrészről mindig is küldetésünknek tekintettük a helyi alkotói közösségek támogatását. A Ke.K.Sz.-szel már a 2023-as zenepaviloni estéken és a Helikoni Ünnepségeken is együttműködtünk, mindkét programsorozat rendkívül pozitív fogadtatásban részesült a közönség részéről. Mindezek mellett szeretnénk lehetőséget biztosítani a helyi tehetséges középiskolások számára is, hogy a Helikoni Ünnepségek mellett többek között a Sétáló Utca Zene színpadán is megmutathassák tehetségüket. Éppen ezért a Keszthely Város Önkormányzata által biztosított támogatást a Goldmark Károly Művelődési Központ saját forrásokkal egészíti ki a program sikeres megvalósulása érdekében” – fogalmazott Stadler Tímea igazgató.

A kezdeményezés egyik célja a helyi művészek közösségbe szervezése:

“Helyi és környékbeli művészekből és zenészekből álló folyamatosan növekvő közösségünk aktívan és organikusan vesz részt a város kulturális életében. Havonta megjelenünk egy-egy újabb összetett művészeti est keretében, ahol az egymást váltó képzőművészek kiállítása mellet zenés eseményeinken lehetőséget kapnak a fellépni, illetve a kötetlenül együtt zenélni vágyók. Ezen kívül spontán megmozdulások alkalmával találkozhatnak velünk több helyszínen is a városban. Köszönjük a Goldmark Károly Művelődési Központnak a felkérést és az együttműködési lehetőséget!” – fogalmazott Györei András Deodát, a Ke.K.Sz. egyik alapítója.

A zenés nyári estéken 19:00 órától 22:00 óráig várják az érdeklődőket a keszthelyi sétálóutcán. Részletes programok a Goldmark Károly Művelődési Központ weboldalán érhetők el.

Kapcsolódó

Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök - számolt be a police.hu. - - A sértett d
Elolvasom

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom