Félreértésekből alakult ki tömegverekedés Fonyódon

Sorozatos félreértések vezettek a már-már szürreális eset végkifejletéhez.

A Fonyódi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a négy fiatal férfival szemben, akik lökdösték, ütötték és rugdosták egymást egy Balaton-parti szórakozóhely előtt – írja az ugyeszseg.hu.

A vád szerint a két, húszas éveikben járó testvér egy diszkóban mulatott, amikor a társaságukhoz tartozó egyik férfi az ittasságából kifolyólag rosszul lett, ezért a szórakozóhely melletti füves területen lefeküdt a földre. Ezt látva a másik két vádlott ennek a férfinak a segítségére sietett, felsegítették a földről és egy padra ültették. A jószándékukat félreértve, a szórakozóhelyről kiérkező harmadik vádlott – aki azt hitte, hogy a barátját a másik két férfi bántalmazta – előbb számon kérte, majd megütötte a társának segítséget nyújtó egyik vádlottat.

Bár a kialakult konfliktust a jelenlévők csitítani próbálták, időközben a helyszínre érkezett a negyedik vádlott is, aki a fivére védelmében megütötte a másik társasághoz tartozó vádlottat. Ezt látva valamennyi elkövető bekapcsolódott a verekedésbe, és a négy férfi addig ütötte és rúgta egymást, amíg a kiérkező járőrök véget nem vetettek a garázdaságnak.

A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette, a felvétel itt tekinthető meg.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök - számolt be a police.hu. - - A sértett d
Elolvasom

A Várudvarban nyílt meg a jégpálya Szigligeten

A korizók a szigligeti vár csodás panorámájában is gyönyörködhetnek. - - Szigligeten is megnyílt a műj
Elolvasom

Jégdiszkóval és bábszínházzal jelentkezik a Téli GyárKert Veszprémben

A népszerű koncerthelyszín grandiózus téli programdömpinggel tért vissza. - - December 13-án, pénteken
Elolvasom