Megindult a lehalászás az őszi balatoni haltelepítésekhez

A folyamat és az azt követő haltelepítések még két és fél hónapig tartanak – számolt be a hirbalaton.hu.

Megkezdődött a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tavainak lehalászása az őszi haltelepítésekhez, ami december közepéig tart. Október első napján korareggeltől Balatonlelle-Irmapusztán zajlott a munka az egyik tó „lecsapolásával”, halak összeterelésével, kiemelésével, mérlegelésével. A szétválogatott halak egy részét, a háromnyaras pontyokat tartályos kocsikkal egy siófoki helyszínre szállították, hogy ott eresszék a Balatonba, a másik része a balatonlellei feldolgozóba került. Fodor Ferenc haltermelési igazgató a helyszínen elmondta, elégedett az idei „halterméssel”, jólfejlettek, egészségesek a halak. Idén is teljesíteni tudja a cég a haltelepítési kötelezettségeit, lesz bőven horgászzsákmány – tette hozzá.


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Gasztrobusz viszi körbe az utasokat a Káli-medencében

A 46° Balaton új hop-on hop-off gasztrojárata egy nappal meghosszabbítja a nyaralást: egész napos élmény a
Elolvasom

Kaposvár új víztermelő kutakat létesít vízellátása biztonságának növeléséért

Két új víztermelő kút létesítését jelentette be Kaposvár polgármestere a helyi vízellátás biztonságának növ
Elolvasom

Óvjuk együtt a Balatont: a Magyar Vitorlás Szövetség felhívása a tó tiszta vizéért

A Magyar Vitorlás Szövetség a hazai vitorlás társadalom képviseletében elkötelezett a Balaton természeti ér
Elolvasom