Bemutatták a veszprémi Európa kulturális fővárosa programot összegző filmet

Bemutatták a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programot összegző dokumentumfilmet Veszprémben, a Foton audiovizuális centrumban.

A vetítést követő beszélgetésen Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter azt mondta: az EKF program Veszprémet egyértelműen a régió középpontjává tette, és a kistelepüléseknek is nagy lehetőséget jelentett.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere sikernek nevezete, hogy a programot 115 másik településsel kezdték el, és mindannyian végig bizalmat szavaztak a rendezvénysorozatnak. Ezt óriási erőnek nevezte, amellyel felelősségteljesen kell bánni.

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a régió különböző pontjairól kaptak pozitív megerősítéseket. A vezérigazgató örömét fejezte ki, hogy az idei év tapasztalatai is azt mutatják: a részt vevő települések továbbra is számos helyen próbálnak együttműködni.

Mészáros Zoltán vezérigazgatói főtanácsadó, a rendezvény moderátora kérdésére mindhárman az egyik legnagyobb élményként szóltak a 2023 januári megnyitóünnepségről, annak hangulatáról.

Navracsics Tibor kiemelte még a Gyárkert Kultúrparkot is, amely ideiglenes helyszínként indult, de a közönség annyira megkedvelte, hogy a városi önkormányzat a folytatás mellett döntött.

Porga Gyula hozzátette: a Gyárkert mellett a Holtszezon kortárs irodalmi fesztivál is az egyik olyan rendezvény volt, amelyet az EKF-programra találtak ki, és idén is sikerrel folytatódott.

A mintegy 50 perces dokumentumfilmet, amelyben a térség és az EKF-program vezetői beszélnek a 2023-as évről, a szervezők további hat alkalommal – az év végéig minden hétvégén – vetítik Veszprémben a Foton audiovizuális centrumban.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Őrizetben a csopaki pincefeltörők

Tíz percen belül elfogták kollégáink a futva menekülő párost - adta közre a police.hu. - - Egy kutyájá
Elolvasom

Új inváziós, méhpusztító parazita jelenhet meg Magyarországon

Az ázsiai kis méhatka belátható időn belül felüteheti a fejét hazánkban. - - Az ázsiai lódarázs után ú
Elolvasom

Lezárult a nyomozás a Balaton-parti építkezésen történt baleset ügyében

A forgó-kotró munkagép okozott súlyos sérülést - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti építkezésen s
Elolvasom