Olyan ramaty állapotban van a pálya, hogy fél évre leáll a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

Olyan ramaty állapotban van a pálya, hogy fél évre leáll a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

A felújítás várható időtartama alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat a szakaszon.

Szerdától szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között – írta a MÁV. A leállás oka az, hogy nagyon rossz állapotban van a pálya.

A korábbi vizsgálatok feltárták, hogy a Székesfehérvár-Szombathely-vasútvonal Szentgál-Városlőd-Kislőd-szakaszán nem jó a csapadékvíz elvezetése, így a nedvesség alámossa a pályát. Első körben ideiglenes sebességkorlátozást vezettek be azon a szakaszon, de ez nem volt elég – olvasható a 444-en.

Az elmúlt napok esőzései miatt ugyanis gyorsan romlott a pálya állapota, ezért úgy döntöttek, a lehető legrövidebb idő alatt felújítják azt a szakaszt.

Miután a szükséges beszerzési eljárásokat már elindította a cég, a felújítás jövő év elején kezdődhet és várhatóan fél évig tart. Ez idő alatt Veszprém és Ajka között buszokkal viszik majd az utasokat. Az InterCity vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig Ajkáig közlekednek.

(A kiemelt kép illusztráció)


Forrás: 444.hu
Fotó: Jean-Michel Delage / Hans Lucas / AFP

Kapcsolódó

A látogatók előtt lőtt rá egy szarvasra egy vadász a keszthelyi Vadászati Múzeumban

A vadászt gyanúsítottként hallgatták ki. - - A Zala megyei rendőrség veszélyes mutatványnak nevezte az
Elolvasom

Vádat emeltek a paloznaki plébánost 35 éve megölő román férfi ellen

Vádat emelt az ügyészség az ellen a román férfi ellen, aki társtettesként 35 évvel ezelőtt meggyilkolta Pal
Elolvasom

Minden ötödik ellenőrzésen talált szabálytalanságot a NAV a szezonban a Balaton környékén

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári, Balaton környéki akciója során több mint 2300 ellenőrzést végzett
Elolvasom