Több millió forintos kárt okoztak egy zalai erdőben védett növények elpusztításával

Több millió forintos kárt okoztak egy zalai erdőben védett növények elpusztításával

Természetkárosítás bűntette miatt emeltek vádat egy férfi és egy nő ellen, akik több mint négymillió forint kárt okoztak védett kockásliliomok elpusztításával – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Jánky Judit tájékoztatása szerint egy mezőgazdasági tevékenységet végző cég két alkalmazottja 2024 márciusában Petőhenye és Alibánfa Natura 2000 védelem alatt álló területein boronálási munkálatok során 87, védett fajnak számító mocsári kockásliliomot pusztított el.

A 39 éves zalaegerszegi nő telepvezetőként dolgozott a petőhenyei és az alibánfai területek földhasználójának, egy kft.-nek az alkalmazásában. Itt található a mocsári kockásliliom élőhelye, a védett fajként nyilvántartott növény eszmei értéke egyedenként 50 ezer forint.

A nő előző nap járt az érintett területeken, a vádhatóság szerint látnia és tudnia kellett, hogy a védett növény virágzása megindult, ennek ellenére utasítást adott 26 éves munkatársának, hogy végezze el a területek boronálását. A férfi másnap traktorral megjelent ott, és megkezdte a munkálatokat, holott látta a jelentős értékű, virágzó növényeket. A vádlottak 87 tő, együttesen 4 millió 350 ezer forint eszmei értékű mocsári kockásliliomot és ezek élőhelyét károsították, megszegve ezzel a természet védelméről szóló törvényt. A nőt mint felbujtót, a vármegyeszékhelyhez közeli kistelepülésen élő férfit mint tettest vádolja természetkárosítás bűntettével a Zalaegerszegi Járási Ügyészség.


Forrás: MTI
Fotó: Király Tünde / turistamagazin.hu

Kapcsolódó

Márciusban nyithat a Galerius fürdő Siófokon

A legendás fürdő műszaki átadása február 12-ig esedékes, a nyitás pedig a következő hónap végén várható. -
Elolvasom

Megkezdődhet az új mentőállomás tervezése Veszprémben

A beruházás a következő négy évben valósulhat meg. - - Százegy mentőautóval bővült az Országos Mentősz
Elolvasom

35 éve él Balatonedericsen az afrikai tejuhu matuzsálem

Az Afrikából származó Hululu, becsült életkora alapján minden bizonnyal fajának legöregebb képviselői közé
Elolvasom