Az enyészet martalékává vált a káptalanfüredi gyerektábor

Az enyészet martalékává vált a káptalanfüredi gyerektábor

Az épületek állapota finoman szólva sem kielégítő.

A közigazgatásilag Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred ma is a nyaralók kedvelt helye, ám évtizedekkel ezelőtt az úttörő-, később az ifjúsági táborok Mekkája volt. Sok megye, vagy település működtetett ott üdülőtábort, melyek az “átkosban” úttörő- és KISZ-tábor néven futottak, 1990 után ifjúsági táborként pozicionálták a régi idők létesítményeit – írja a sokszinuvidek.hu.

A sajtó először 1978 májusában írt a táborról. A Petőfi Népe napilapban jelent meg, hogy a bajai járás összefogásával 9 ezer négyzetméter területet kaptak Káptalanfüreden a járás úttörőinek táborozásra. Ehhez a járás termelőszövetkezetei és gazdaságai 1.3 millió forintot adtak össze a tábor megépítésére, majd a támogatók közé felsorakoztak a járás üzemei, ktsz-ei és az áfészek is.

Az évek során kiderült, hogy 1984-ben, a járások megszűnésével a tábor üzemeltetése Bácsbokodhoz került: a 20 önkormányzat tulajdonában lévő tábort Bácsbokod a saját tulajdonaként jegyeztette be.

A többi önkormányzat erre bojkottálta a tábort, nem küldtek nyaralni gyerekeket, valamint beperelték a bácsbokodi önkormányzatot. A per úgy zárult, hogy 1993-ban a tábor tulajdonjogát felosztották az érintett települések lakosságszáma szerint, a tábor működtetésére pedig alapítványt hoztak létre.

Gyakorlatilag a tábornak ekkor befellegzett, megszűntek a nyári táborok, ma gyakorlatilag romhalmaz az egész terület. 2012-ben a bácsbokodi önkormányzatnál szóba került ugyan a tábor felújítása, de arra nem került sor.

Azt nem nehéz kitalálni, hogy a felújítás aligha történik meg, mert olyannyira lepusztult a terület, hogy azon az építményeket teljesen le kellene bontani, fákat kellene kivágni, azaz teljesen új tábort kellene építeni.

A teljes cikk további fotókkal itt érhető el.


Forrás: 24.hu
Fotó: Györkő Zsombor / sokszinuvidek.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-mauzóleum és Szent Kereszt felmagasztalása templom, Ganna

A Pápa közelében és a Bitva-patak mentén fekvő Ganna már az Árpád-kor óta létező község. A falu leghíresebb
Elolvasom

Svájcban körözött férfit fogtak el Veszprémben

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen - tájékoztatott a police.hu. - - A Ve
Elolvasom

Hétvégén jönnek a Hamvas Napok Balatonfüreden

2026-ban sem maradhatnak el a balatonfüredi Hamvas Napok. A már-már legendás kulturális rendezvénysorozat
Elolvasom