Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ágoston-Madách kastély, Balatonboglár

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ágoston-Madách kastély, Balatonboglár

A déli part megdöbbentően gazdag kastélyállományát gyarapítja az a szőlőskislaki kúria is, melynek lakói között még egy Hollywood-i celebritás is megfordult. Gaál Franciskát színészi sikerei a ’30-as években repítették egészen a Paramount filmstúdióig. Zsidó származásai miatt a második világháború éveit viszont a férje tulajdonában álló, déli parti épületben vészelte át.

Szőlőskislak ma már közigazgatásilag Balatonboglár részét képezi, de 1986-ig önálló településként működött. A kastélyt Ágoston József építtette 1901-ben, majd később a Madách, illetve a Bogát család tulajdonában is megfordult, míg végül Dajkovics Ferenc ügyvéd birtokába nem került, aki történetesen a második férje volt a kor fényesen ragyogó filmcsillagának, Gaál Franciskának.

Fotó: kastelyok.com

Gaál Franciskát (születési nevén Silberspitz Franciskát) a maga idejében nemzetközi szinten is sztárként ünnepelték. Kezdeti, hazai sikereit végül osztrák és német produkciók koronázták, de filmjei közkedveltnek számítottak a Szovjetunióban is. 1937-től pedig már egyenesen Hollywoodban forgatott. A második világháború kitörése után azonban hazajönni kényszerült. Zsidó származása miatt pedig a szőlőslaki kastély magányában húzta meg magát a nehéz időkben.

Fotó: hevesiz53.blogspot.com

A szocialista államosítás éveiben az épületet a Balatonboglári Állami Gazdaság hasznosította, akik bormúzeumot és termék bemutatót rendeztek be. A rendszerváltással az önkormányzatra szállt, de jelenleg magántulajdonban áll, így nem látogatható. Sok forrás Gaál-kastélyként hivatkozik rá a leghíresebb lakója után.

Kiemelt fotó: tmatic.travel


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református harangláb, Paloznak

Paloznak magnetikus kisugárzásának okai a csodás fekvésében keresendők, de legalább ekkora vonzerővel ruház
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sér-kút, Nemesgulács

A Balaton-felvidék vulkanikus eredetű tanúhegyei a Káli-medence imázsának talán legszembeötlőbb elemeit jel
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hegyi Imre emlékpark, Jásd

A Tési-fennsíkot Szápárral összekötő, varázslatos szerpentinekkel tarkított, árnyas műút mentén találjuk a
Elolvasom