Gyönyörű vadmacskákat kaptak lencsevégre Zalában

Gyönyörű vadmacskákat kaptak lencsevégre Zalában

A ritka, rejtőzkődő ragadozó szaporodási időszaka épp mostanában aktuális.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság célzott felméréseinek köszönhetően Zala vármegye egyre több helyszínéről kerül elő a vadmacska – írja a bfnp.hu.

Az idei évben a vármegye északnyugati és délkeleti szegletéből is sikerült kimutatni ezt a rejtőzködő életmódú ragadozót. A faj számára megfelelő élőhelyeken kihelyezett vadkamerák segítségével a Nyugat-Göcsejből, és Nagykanizsa térségéből is sikerült igazolni e fokozottan védett faj jelenlétét.

A vadmacskák fő szaporodási időszaka, amelyet „pacsmagolásnak” nevezünk, tél végére, tavasz elejére esik. Ebben az időszakban több egyedet is sikerült azonosítani a vizsgált helyszíneken.

A megfelelő élőhelyek eltűnése mellett a házimacskával történő hibridizáció jelenti a legnagyobb veszélyt a vadmacskákra. A hibridizáció miatt genetikai vizsgálatok nélkül sajnos a vadkamerák által készített felvételeken vadmacskának tűnő egyedekről sem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy tiszta vérű vadmacska, vagy házimacskával alkotott hibrid szerepel a képeken.

A vadmacskák megfigyelésére kihelyezett kamerák természetesen nem csak a vadmacskák előfordulásáról szolgáltatnak értékes adatokat a természetvédelem számára, hanem a területen előforduló többi állatfajról is.


Forrás: bfnp.hu
Fotó: bfnp.hu

Kapcsolódó

Újabb jövőbemutató nevek a legendás hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között

Az INOTA Fesztivál innovatív megközelítésével új fejezetet nyitott a magyar fesztiváltörténelemben, és 202
Elolvasom

Nívós nemzetközi díjat szerzett a varjaskéri templomrom és egy balatonfüredi apartmanház is

Egy Szlovéniában tartott rangos építészeti gálán egy balatonfüredi apartmanház és a varjaskéri templomrom f
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pálos emlékhely, Badacsonytomaj

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a középkorban rendkívül aktívan működött a Balaton partjain. Sz
Elolvasom