A kerékpáros turizmus is húzza a Balaton tavaszi forgalmát. Valósággal felrobbantak tavasszal a kerékpáros forgalmi adatok a Balatonnál. A húsvéti hétvége 60 százalékkal volt erősebb, mint a tavalyi, a május 1-jei hosszú hétvége pedig egyenesen duplázott. Bringás körkép az első tavaszi roham után – írja a turizmus.com.
A BalatonBike365 Portokon a 2025-ös húsvéti hétvégén péntektől hétfőig 879 kerékpárt kölcsönöztek a vendégek, azaz 60 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A május 1-jei hosszú hétvégén idén 1100 vendég pattant bringára, csaknem kétszer annyi, mint tavaly.
„A növekedés többéves trend, ennek ténye önmagában nem meglepő, de a mértéke az. A számok bizakodásra adnak okot, nem csak nekünk, hanem a szállásadók, a vendéglátóhelyek számára is, hiszen a bringás vendégek költése nagyrészt náluk csapódik le” – mondta Burgyán Péter, a BalatonBike365 Portokat üzemeltető BalatonBikeTour ügyvezetője.
Hasonló növekedést mutatnak a BAHART adatai. A Szántód és Tihany között közlekedő kompokon a húsvéti hétvégén 4273 kerékpáros utazott, ez 13 százalékos növekedés a tavalyi adatokhoz képest. A május 1-jei hosszú hétvégén a BAHART jegypénztárakban 8532 személy váltott kerékpáros jegyet, ami több mint kétszerese (!) a tavaly ugyanezen időszakban értékesített bringás jegyek számának (2024: 3898). A személyhajókon a hajózási szezon indulása, március 28. óta eddig 4311 kerékpáros utas utazott, ami 57 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
„A kikötők és a hajók kerékpárosbaráttá tétele része annak az átfogó szolgáltatás-fejlesztési programnak, melynek középpontjában az utasélmény folyamatos javítása áll. Örömünkre szolgál, hogy az értékesített kerékpáros jegyek száma és a közösségi médiában megjelenő pozitív visszacsatolások visszaigazolják, hogy jó irányba tartunk” – mondta Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója.
Népszerű volt a Balatonfondo
A Balatonfondo országúti kerékpárversenyen május 1-jén 1300-an álltak rajthoz, közülük 150 külföldi vendég volt. Ez azt mutatja, hogy a verseny nemzetközi szinten is értelmezhető sportturisztikai vonzerőt jelent. A versenyen két évvel ezelőtt, 2023-ban 1100, 2024-ben – a rossz időjárás miatt – 700 amatőr sportoló indult.
„Igazi kerékpáros ünnep volt ez a rendezvény! Amellett, hogy a résztvevők különleges élmény részesei lehettek, a verseny a Balaton térség számára értékes turisztikai marketingmegjelenést nyújtott” – összegzett Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, a Balatonfondo fővédnöke.
Dübörög a kerékpáros turizmus
A balatonszárszói forgalomszámláló húsvét hétvégéjén 2638 áthaladó kerékpárost regisztrált, ami 17 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év azonos napjain mért adat. A május 1-jei hosszú hétvégén pedig 7377-en haladtak át Balatonszárszón valamelyik irányba, ami 45 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos napjain regisztrált forgalom.
„A Balaton menő! A bringázás menő! A balatoni bringázás a legmenőbb! Beérett a gyümölcse azoknak a fejlesztéseknek és annak a munkának, amit az elmúlt 5-10 évben végeztünk el a térség szakmai szervezeteivel és szolgáltatóival együttműködésben. A Balaton ma európai színvonalú kerékpáros turisztikai szolgáltatásokkal várja a vendégeket, és a balatoni kerékpárosbarát turisztikai szolgáltatók erős támaszát jelentik a négy évszakos turizmusgazdaságnak” – kommentálta a számokat Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője.
Közelgő bringás programok a Balaton régióban
Akik a szervezett bringás programokat szeretik, a következő hetekben számos túra, teljesítménytúra és verseny közül választhatnak: