Már kaphatók a jegyek a 200. Anna-bálra

A jubileumi rendezvényen majdnem hétszáz bálozó várható.

Már kaphatók a belépők a 200. Anna-bálra. Július 26-án, Balatonfüreden rendezik meg a bicentenáriumát ünneplő patinás eseményt, amelyen minden korábbinál több 18 éves elsőbálozó lány vesz majd részt. A bálon fellép a 100 Tagú Cigányzenekar kamara együttese – adta közre a balatonfured.hu.

Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményét, a hungarikummá választott Anna-bált július 26-án, szombaton a megújult Anna Grand Hotel díszes termeiben, hangulatos udvarában rendezik meg. A kétszáz éves múltra visszatekintő eseményre minden eddiginél több, közel hétszáz bálozót várnak.

A bicentenáriumra a Herendi Porcelánmanufaktúra különleges serlegekkel készül, amelyeket a bál szépei vehetnek át, és ebben az évben is minden hölgy sorszámozott herendi porcelán szívet kap majd emlékbe.
A hagyományos palotást a Mendelssohn Kamarazenekar kíséretében az Operaház balettművészei táncolják. A bálra ezúttal is meghívást kaptak a 18 éves balatonfüredi lányok, ezúttal minden korábbinál több, 33 elsőbálozó vesz majd részt az eseményen.

A bálon színpadra lép a világon egyedülálló együttes a 100 Tagú Cigányzenekar Kamara együttese. Ebben az évben a Tagore sétányon lévő Kisfaludy Színpadon óriás kivetítőn élőben lehet majd látni az Anna-bál ünnepélyes megnyitóját illetve éjfélkor a báli szépek megválasztását, a közvetítések között pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes majd Kökény Attila ad műsort.

A 200. Anna-bálra a gálavacsorát is tartalmazó hagyományos báli belépők 145 ezer forintba kerülnek, a Gyógy téri pavilonban pedig 110 ezer forintért lehet helyet foglalni. Újdonság, hogy ebben az évben a hotel Anna Café teraszát is megnyitják a bálozók előtt, ide 130 ezer forintos áron lehet jegyet váltani, így minden korábbinál több vendéget fogad az évfordulóját ünneplő Anna-bál.

A belépők május 18-ától kizárólag az Anna-bál hivatalos honlapján vásárolhatók meg, a jegyrendelés menüpontban történt online regisztrációt követően. A nagy érdeklődésre illetve a limitált jegykészletre való tekintettel érdemes minél előbb megváltani a belépőket.

A bált július 22-27. között ezúttal is az Anna Fesztivál kíséri. A Gyógy téren felállított nagyszínpadon az Állami Operaház operaestet tart, világhírű darabokból csendülnek majd fel részletek. Különleges hangulatot ígér az elsőbálozó lányok részére adott vonószenekaros éjjeli koncert a szerenádok éjszakája. A közkedvelt Szívhalászat ezúttal sem marad el, és a Hagyományok Házával közösen megtartja a város a prímások gáláját is.


Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Akár egyetlen virág is életet menthet – Több ezer iskolás a beporzók megmentéséért

A beporzók eltűnése már nem csak a jövő problémája: Európában a vadon élő fajok tizede veszélyeztetett, és
Elolvasom

Ezreket várnak júniusban a Mapei Tour de Zalakarosra

A kerékpáros verseny jelentősen felpezsdítheti majd az alapvetően is népszerű fürdőváros idegenforgalmát. -
Elolvasom

Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat tizennyolc ember ellen Somogyban

Vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség tizennyolc, többségében Baranya, Somogy és Zala vármegyében élő
Elolvasom