Mediterrán tóvá válhat a Balaton? A szakértő szerint gyors cselekvésre van szükség

A folyamat talán még visszafordítható, de ehhez azonnali lépések kellenek.

Nem fér kétség hozzá, hogy az éghajlatunk – és vele a Balaton – példa nélküli változásokon megy keresztül. „Már rég nem éghajlatváltozásról beszélünk, ennél sokkal keményebb a helyzet – én inkább úgy mondanám: klíma-K.O” – nyilatkozta a Hellovidéknek Dr. Tóth Viktor, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Bár nem szeretne jóslásokba bocsátkozni, szerinte éveken belül a Balaton mediterrán jellegű tóvá válhat, annak minden lehetséges következményeivel.

HelloVidék: Nemrég bejárta a hír a médiát, hogy „kettészakadt a Balaton”. A közzétett műholdas felvételek riasztó képet festettek a tó állapotáról: a Keszthelyi-, a Szigligeti- és a Szemesi-medencében is hatalmas kiterjedésű algatömegek jelentek meg, amelyek tovább terjedtek a tóban. Mégis mi történik, tényleg ennyire aggasztó a helyzet?

Dr. Tóth Viktor: Nyilván nem szakad ketté a Balaton és nem is aggasztó a helyzet. Most az az egyik fő problémánk, hogy minden egy kicsit szokatlan. Korábban ugyanis, például 20-25 évvel ezelőtt a Balatonnak nyár végén két arca volt: az algásabb Keszthelyi-, Szigligeti-medence, és a tisztább vizű Szemesi- és Siófoki-medence. Ez a különbség látszik most eltűnni, már nyár elején helyenként bealgásodott a Balaton, és nemcsak a nyugati, hanem a keleti része is. Nem tudjuk biztosan, mi áll a háttérben, de a klímaváltozás az egyik gyanúsított.

A klímaváltozás vizsgálatának első lépése mindig is a történelmi adatok összegyűjtése, a második pedig ezek rendszerbe helyezése volt. Az első lépés során megpróbáltuk összegyűjteni minden elérhető hőmérsékleti adatot, ami a Balatonra vonatkozik – bármilyen forrásból. Vannak a klasszikus mérések, amelyek immár száz éve zajlanak. Ezeket a Vízügy és a Limnológiai Intézet végzi. Fontos azonban tudni, hogy ezek a mérések többnyire a tó közepén történnek, és havonta nagyjából hat mérést végez a két intézet. Ebből nehéz pontos képet alkotni, de hosszú távú tendenciák kimutatására alkalmasak. Viszont számomra az volt a fő problémája ennek az adatsornak, hogy mindössze hat mérési pont alapján nagyon nehéz a közel 600 négyzetkilométeres Balaton egészére rálátni.

Hogyan tudtak másként mérési adatokhoz jutni?

Kollégámmal, Huan Lee-vel megpróbáltuk összegyűjteni azokat az alternatív lehetőségeket, ahonnan további felszíni vízhőmérsékleti adatokat tudnánk kinyerni. Az egyik ilyen lehetőség a műholdas adatokból történő hőmérséklet-becslés volt, de más forrásokból is gyűjtöttünk. Ahogy említettem, a klímaváltozás felmérésének első két lépése az adatgyűjtés és a rendszerezés – mi ezt végeztük el. Innentől kezdve már a klímakutatók dolga, hogy ezeket az adatsorokat felhasználják: modellt válasszanak, azt alkalmazzák, és különböző jövőbeni – optimista vagy pesszimista – forgatókönyvek alapján előrejelzéseket készítsenek.

Mi vagyunk a tízmillió béka közül azok, akik ebben a lábosban ülnek, és szóltak a többieknek: „Gyerekek, a víz, amiben ülünk, melegszik.”

Ennyi volt a feladatunk… Nem vagyunk klímakutatók, hanem limnológusok vagyunk. Ezeket az adatokat alapvetően saját kutatásainkhoz akartuk használni – korábban ilyenek nem álltak rendelkezésre, most már igen. Ezeket körbeadtuk, nyilvánosan elérhetők, bárki letöltheti, és innentől kezdve akár hosszú távú előrejelzéseket is lehet készíteni a Balatonra – mi ezzel nem foglalkoztunk.

Számszerűleg mire jutottak? Mennyire nyilvánvaló a klímaváltozás hatása a Balatonnál?

Amit mi leírtunk, az a múltbeli változások tényszerű összefoglalása. A jövőt csak nagyon óvatosan lehetne előrejelezni – mi kizárólag a múltat vizsgáltuk. Ez a múlt viszont egyértelműen azt mutatja, hogy az elmúlt nagyjából 150 év során a Balaton vízhőmérséklete mintegy 2,2 Celsius-fokkal emelkedett. Ami különösen aggasztó, hogy a változás nagy része az elmúlt 30 évben következett be. Az azt megelőző 120 év alatt mindössze körülbelül 0,5 fokos emelkedést regisztráltunk, majd a ’80-as évek közepén történt egy töréspont a hőmérsékleti trendekben: ezt követően a melegedés üteme hirtelen felgyorsult. Azóta a hőmérséklet-emelkedés mértéke nagyjából három-négyszeresére nőtt az előző korszakhoz képest. Ez a tény a szomorú valóság.

Ha valaki laikusként hallja, hogy a Balaton vize 2 fokot melegedett, azt gondolhatja, ez nem is olyan nagy változás.

Az ember 38,6 foknál már nagyon rosszul érzi magát. Ne gondoljuk, hogy az ökoszisztémák ettől nagyon eltérően viselkednek! Természetesen egy 600 négyzetkilométeres tónak nagyobb a tűrőképessége, de például az elmúlt 25 évben mért 1,7 Celsius-fokos emelkedés óriási változás. Ez nem azt jelenti, hogy a Balaton hirtelen halászlévé változik, mert minden felforrna, de ezek a változások nagyon jelentősek.

Az elmúlt 25 évben észrevettünk bizonyos tendenciákat, amelyek az éghajlatváltozáshoz köthetőek: például a balatoni nádas lassú eltűnését, ami évi 1-2 hektár nádas terület elvesztését jelenti az elmúlt 25 évben. Ezzel párhuzamosan a nád mennyisége csökken, a gyékényé növekszik. Ez nem csak a klímaváltozás, hanem a túlzott vízszabályozás, valamint az emberek rövid távú érdekei, pénzügyi tervei miatt is bekövetkezik – ezeket a hatásokat azonban még nem tudjuk pontosan elkülöníteni. Érdemes azonban megjegyezni, hogy azért vagyok kételkedő az ok-okozati összefüggésekben, mert még kevés tapasztalatunk van erről a területről. Az éghajlatváltozás egyfajta „terra incognita” – egy ismeretlen terület számunkra.

A nádasoknál és a vízminőségben is átrendeződés zajlik. A természet lassan reagál ezekre a változásokra, és a kutatók már észrevették a folyamatokat, csak a hétköznapi emberek még nem. Mire ők is érzékelik, addigra a változások már előrehaladottak lesznek, és a nagy ökoszisztémákra jellemző tehetetlenség miatt, a helyzet sokáig fog romlani. Ha egyszer elindul egy folyamat, például a nádas csökkenése, az nagyon hosszú ideig folytatódhat, ha nem változtatunk a vízszintszabályozáson vagy a klímaváltozás elleni intézkedéseken.

Milyen következményei lehetnek a balatoni nádas csökkenésének? Lehet ennek köze a mostani algásodáshoz?

Sajnos igen. Személyes véleményem szerint a mostani algásodás része egy olyan átrendeződésnek, amely összefügg a klímaváltozással és a nádassal is. A nádnak van víztisztító hatása, ugyanakkor bizonyos körülmények között tápanyagokat is kibocsáthat. Úgy tűnik, elértük azt a pontot, amikor a nád az üledékből kinyert szervetlen tápanyagokat kiengedi a környező vízbe, ezzel hozzájárulva az algásodáshoz. Ezek a folyamatok valószínűleg összefüggenek, de a pontos ok-okozati háttér még nem ismert.

Jelenleg még inkább csak megérzés szintjén vagyunk, és fontos, hogy ne feledjük: bár mi kutatók vagyunk, és ez lenne a dolgunk, a klímaváltozás vizsgálata jóval összetettebb feladat, mint amit egyéni kutatói szinten meg lehet oldani. Alapvetően gyorsan fel tudnánk mérni ezeket az összefüggéseket, ha meglennének a megfelelő erőforrások – de ezek hiányoznak. Ezért kell egy kormányzati, uniós, sőt globális összefogás, hogy valóban le tudjuk modellezni és megérteni a változásokat. Gazdagabb országokban már zajlanak ilyen kutatások, és mi is az ő adataikra próbálunk támaszkodni, de például egy floridai tanulmányt nem lehet egyszerűen interpretálni a Balatonra.

Sokan azt gondolják, hogy a 2025 legnagyobb tudományos kihívása a mesterséges intelligencia vagy a kvantumszámítógépek, de valójában az életünk szempontjából a klímaváltozás a legkritikusabb. Már nem is éghajlatváltozásnak kellene hívni ezt a folyamatot, hanem valami sokkal drámaibb névvel illetni, mert amit most látunk, az egyfajta „éghajlat-tökönrúgás”. Ez a változás 20 év múlva teljesen be fogja határolni az életünket, és ezt nagyon kevesen értik meg igazán. Sokan még mindig baloldali, liberális pánikkeltésnek tartják a klímahelyzet komolyságát.

Szóval a legfontosabb, amit most mondhatok, hogy bár nem vagyok klímakutató, limnológusként egyértelműen azt látom, hogy a klímakutatásnak kellene lennie a legfontosabb tudományos témának. Ehhez pedig kormányzati, európai és globális összefogásra lenne szükség. Természetesen vannak pénzügyi érdekek, amelyek ezt nem támogatják, hiszen bizonyos befektetések leállítását vagy visszafordítását jelentené – de ez ismét csak egy személyes vélemény.

Mire kellene hát felkészülnünk, mi vár a Balatonra?

Nyilván nem szeretnék jósolgatni, de azért muszáj: bátran leírhatjuk, hogy éveken belül a Balaton egy mediterrán jellegű tóvá válhat. Ez azt jelenti, hogy a mediterrán tavaknál ismert problémák nagy valószínűséggel meg fognak jelenni a Balatonban is, elsősorban az algásodás. Fontos hangsúlyozni, hogy az ilyen problémákat okozó fajok már jelen vannak a Balatonban, csak eddig a hőmérsékletviszonyok nem kedveztek nekik. Most azonban ez változhat, és egy kis további felmelegedéssel akár olyan helyzet alakulhat ki, aminek kezeléséhez nincs elég tapasztalatunk. A kérdés az, hogy ki akar majd olyan helyre jönni, ahol rossz a vízminőség – mert ha ez bekövetkezik, az a turizmusra is súlyosan hat majd. Ezt a folyamatot előre kellene kalkulálni és kezelni, de sajnos semmilyen komoly kormányzati szándék nincs ezzel kapcsolatban. Ez pedig nagyon aggasztó.

Ezzel az algásodással, amelyet már a nyár elején is tapasztalunk, mit lehet kezdeni?

Ez nagyon jó kérdés, bár valószínűleg nem én vagyok a legmegfelelőbb válaszadó, de megpróbálok reflektálni rá. Hagyományosan, a nyolcvanas években, amikor a Balaton vízminősége romlott, a Vízügy és a Limnológia szakemberei lépéseket tettek, és ennek eredményeként az algásodás visszaszorult. Akkoriban az algásodást okozó tápanyag kívülről érkezett, így a válaszlépések ezt vették figyelembe: meg kell gátolni a tápanyagok bejutását a tóba. Most azonban más helyzettel állunk szemben: a vízhőmérséklet emelkedése miatt a Balaton mély vizében esetenként oxigénhiányos környezet alakul ki az üledék felszíne fölött, ami elősegíti a tápanyagok kioldódását az üledékből. Az ’60-as évek óta felhalmozódott tápanyagok eddig oldhatatlan állapotban voltak, de a gyakrabban előforduló oxigénhiányos réteg kialakulása miatt most felszabadulnak, ami kedvez az algásodásnak.

Ez egy teljesen más forgatókönyv, mint a korábbi, és nem tudjuk biztosan, hogy van-e megoldás. A vízügyi szakemberek javasolják a lepelkotrást, vagyis az üledék felső rétegének eltávolítását, de nem egyértelmű, van-e értelme kotorni, pontosan mennyit kellene és azt hová helyeznénk el és milyen hatással lenne a tó élővilágára. Ez a beavatkozás kiszámíthatatlan következményekkel járhat, hiszen az üledék gazdag élő közösség, amely a tó életének része. Jelenleg ez a kérdés messze túlmutat az intézetünk hatáskörén, és anyagi forrásaink is nagyon korlátozottak.

Az, hogy az emberek odamennek a Balatonhoz fürdeni, egy dolog, de maga az élővilág szempontjából is komoly problémát jelenthet az algásodás.

Ez az algásodás különösen az élővilágra van hatással, mármint a balatoni élővilágra, például a halakra és a madarakra.  Ne feledjük, hogy az algásodás azt jelenti, hogy egy-két faj nagyon erőteljesen dominál. Gondoljunk csak arra a zöldre, amivé a Balaton változik algásodáskor: ez azt jelenti, hogy egy faj akár 99%-os dominanciával uralkodik. Ez sosem jó egy ökoszisztémában, mert ott mindig az a legjobb, ha sokféle faj van jelen. Éppen ezért az ökológusok, limnológusok is hangsúlyozzák, hogy a fajgazdagság az ökoszisztéma stabilitását biztosítja. Amikor egy faj dominál, az az ökoszisztéma számára rendkívül sérülékeny állapotot jelent. Ráadásul előfordulhat – bár nem tudjuk biztosan –, hogy egy olyan algafaj kezd dominálni, amelynek negatív hatásai vannak.

Öt évvel ezelőtt például Botswanaban közel 400 elefánt pusztult el, miután egy algás tóból ittak. Ez is benne van a pakliban, de nem akarok senkit sem feleslegesen ijesztegetni! Eddig ilyen súlyos esetek Magyarországon nem fordultak elő. Az algavirágzáskor az alga gyakorlatilag lepelszerűen, gyepszerűen borítja a víz felszínét, és alatta koromsötétség alakul ki. Ez tovább rontja a helyzetet, mert a sötétben a baktériumok elszaporodnak, elfogyasztják az oxigént, és még nagyobb oxigénhiányos zónákat hoznak létre, amelyek még több tápanyagot szabadítanak fel az üledékből. Ez egy ördögi kör, egy kaszkád-szerű folyamat, amely elindul, és csak súlyosbítja a helyzetet.

Kevesen tudják, hogy az ökoszisztémák kaotikus rendszerek, és amikor egy küszöbértéket elérnek, onnantól kezdve kiszámíthatatlanul változhatnak. Jelenleg úgy érzem, hogy ezen a küszöbértéken vagyunk, vagy már túl is léptük azt. Ez komoly, akár drámai változásokat is eredményezhet, bár azt, hogy mikor és pontosan hogyan, nem tudjuk megjósolni. Lehet, hogy az idei nyár még teljesen nyugodt lesz, de az is lehet, hogy éppen most mondom, hogy minden rendben van, és aztán hirtelen fordulat következik be.

Itt a gond az lesz, hogy minden egyszerre fog változni… Tehát vízminőség-romlás, halpusztulás, madárpusztulás, bármi egyszerre előfordulhat.

Országos szinten már most aggasztóan nagy az aszály, egyre több kisebb tó szárad ki. Törvényszerű, hogy a Balatonnál is csökken a víz mennyisége – de vajon ez hosszútávon milyen következményekkel járhat? Kis túlzással: kiszáradhat a Balaton?

Nyilvánvaló, hogy az éghajlatváltozás hőmérséklet-növekedéssel és a csapadékeloszlás mintázatának változásával jár. A lényeg azonban az, hogy nagy átlagban kevesebb csapadék hullik majd a Balaton vízgyűjtőjére, és ennek következtében kevesebb befolyó víz jut a Balatonba. Ehhez járul még a magasabb párolgás. Így az elkövetkező időszakokban egyre gyakoribbá válik az alacsonyabb vízszintű Balaton. Ennek például a nádasok vagy a hínárosok kifejezetten örülni fognak, mert ők terjedni tudnak, újabb területeket hódíthatnak meg.

A Balatonra azért elsődlegesen rekreációs jellegű tóként tekintenek. Tehát minél magasabb vízszintet kellene tartani.

Ez így van, emiatt gyakorlatilag megtiltották a víz leengedése tiltással egyenértékű szabályozással van körülvéve. Pedig a múlt években voltak olyan vízszintek, amikor nyugodtan leereszthették volna a vizet a Balatonból. Ne feledjük, egy természetes tóban nem meglepő, ha a vízszint egy év alatt akár egy métert is ingadozik, különösen egy ekkora, nagy felületű tónál, mint a Balaton. Régebben, a Sió-zsilip megépítése előtt például egy évtized alatt simán változott 1-2 métert a vízszint. Voltak olyan időszakok, amikor át lehetett sétálni a Balatonon, vagy amikor Szigliget és Tihany szigetként állt a vízben. A természetet se felejtsük el: a Balaton nagyjából 15 ezer éves tó, és ebből az időből kb. 14 900 évig a vízszint természetesen változott. Aztán jött az ember, és azt mondta, innentől kezdve mi fogunk szabályozni, mert mi jobban tudjuk. 1863 óta, amióta megépítették a Sió-zsilipet ez megy: az ember dönt.

Ha természetes vízszint-ingadozás lenne, akkor jobb lenne a helyzet?

Az elmúlt 25 évben a Balaton vízszintje leggyakrabban magas volt, és alig változott egy éven belül. Egy 3,7 méteres átlagos vízmélységű tó esetében a 30 centiméteres éve vízszint ingadozás teljesen mesterséges, és ez automatikusan különböző problémákat okoz, például az algásodást, nádasok pusztulását. Valószínűleg nem oldódna meg minden problémánk varázscsapásra, amint visszaállna a tó egy nagyobb vízszintingadozása, de a természetes megújulás és a természetes reakciók, amelyekhez a tó évezredek óta alkalmazkodott, valamilyen szinten visszatérnének. Gondoljon csak bele: ha megnéz egy régi térképet, mondjuk a XVIII–XIX. századból, hogy egyik település sincs a part közvetlen közelében. Az emberek hozzászoktak és megértették, hogy a Balaton időnként kiönt, és nem volt jó ott élni, ahol az víz elöntötte a partot. Ennek következtében Balatonfüred régi központja például egy kilométerre van a mai parttól.

Ne felejtsük azt se el, hogy a 19. században a szőlő után a legértékesebb földterületek a nádasokhoz kötődtek. A nádasokból emberek ezrei éltek. Ma viszont a nád csak egy megtűrt növény, egy esztétikai mellékszereplő. Ennek következtében az is előfordul, hogy pár éve megjelent egy lakáshirdetés olyan ingatlannal, amelyhez a parti nádas igény szerint kiirtható volt. Ez azt mutatja, hogy ma az emberek a nádat csak kényszerűségként kezelik.

A Velencei-tónál is hasonló intő jeleket látunk, ott is számottevő a halpusztulás, nemrég a rossz vízminőség miatt egy strandot is bezártak.

A klímaváltozás nem a Balaton egyedi problémája, globális jelenség, és nem is kizárólag magyarországi kérdés. Ugyanúgy előfordul máshol is, csak más-más hangsúllyal és intenzitással. Érdekes viszont, hogy a Balaton hőmérséklet-változása nagyobb, mint a Velencei-tóé, pedig utóbbi jóval kisebb. Ennek okát nem ismerjük, ez is egy friss kutatási eredményünk. Tavaly év végén jelent meg az összehasonlító tanulmányunk, amelyben a balatoni nagy tavakat és két nagy folyót vizsgáltuk. A jelenlegi adatok szerint a Balaton melegszik a leggyorsabban, pedig ő a legnagyobb tó. Valószínűleg a nagyobb vízfelületnek szerepe van ebben, de még nem tudunk ok-okozati összefüggéseket igazolni, mert annyira egyedi a helyzet. Ha korábban tapasztaltuk volna ezt a folyamatot, párhuzamokat vonhatnánk le, de erre most nincs lehetőségünk.

Mindenesetre jelentős különbségek mutatkoznak. A Balatonnál az elmúlt 25 évben nagyjából évtizedenként 0,7 Celsius-fokkal emelkedett a vízhőmérséklet. Ez a Fertő-tónál körülbelül 0,4 fok, a Dunánál 0,3 fok, míg a Velencei-tónál szintén körülbelül 0,7 fok. Egyértelműen látszik, hogy a vízhőmérséklet növekedés mindenütt eltérően jelentkeznek.

Említette, hogy csak ülünk a fazékban, érezzük, hogy emelkedik a hőmérséklet, de fogalmunk sincs, mikor fog velünk történni. Mi várható?

Szeretném hangsúlyozni, hogy a klímaváltozással kapcsolatos modellek eredményeiből nemcsak globális, hanem regionális, sőt helyi szinten is levonhatók következtetések – így a Balaton térségére és Magyarország egészére is. Vannak optimista és pesszimista forgatókönyvek, és mindegyikhez lehetne, sőt kellene stratégiát építeni. A legnagyobb probléma azonban az, hogy Magyarországon gyakorlatilag semmi nem történik. A probléma nincs kezelve.

Még egyszer hangsúlyozom: nem vagyok klímakutató, de aki rendszeresen járja a természetet, a saját szemével látja a változásokat, a következményeket. Most még talán lenne lehetőségünk cselekedni – talán már késő, de talán még nem –, ha elképesztő összegeket fordítanánk kutatásra, és jelentősen, akár duplájára vagy triplájára növelnénk a kutatógárdát a következő 5–10 év során. Ha ezt megtennénk, valóban elindulhatna a munka olyan válaszlépések kidolgozására, amelyek érdemben mérsékelnék az éghajlatváltozás hatásait.

Fontos kiemelni, hogy fantasztikus kutatóink vannak – limnológusok, ökológusok –, akik, ha összefognának, rövid idő alatt képesek lennének egy olyan projektet kidolgozni, amely konkrét válaszokat adna a különféle forgatókönyvekre. A szakma ezt már évtizedek óta sürgeti. Még a Covid-járvány előtt is voltak ilyen irányú egyeztetések, ahol egy akkoriban „meghökkentőnek” számító milliárdos költségvetésről tárgyaltak az szervezők – amire sokan csak legyintettek: „ne bohóckodjunk már, ilyen sok pénzt a semmire”. Ha ma összeülnénk új terveket felvázolni, valószínűleg már 10 milliárdos költségvetésről kellene beszélnünk. Ha pedig még öt évig halogatjuk, akkor már százmilliárdokban kellene gondolkodni.

Hosszú távon kellene gondolkodnunk – ez az, ami valahogy most teljesen hiányzik.

Mindenképpen szeretném hozzátenni, hogy nem az a célom, hogy bárkit kétségbe ejtsek vagy depresszióba taszítsak – épp ellenkezőleg: cselekvésre szeretném ösztönözni az embereket. Lehet, hogy már túljutottunk egy bizonyos fordulóponton, és valószínű, hogy gyermekeink már nem egy ideális világban fognak élni. De az unokáinkért talán még visszafordíthatjuk a folyamatot, és valamennyire élhetővé tehetjük a bolygót. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy cselekedjünk – legyen szó akár kis léptékű tettekről: levelet írni a döntéshozóknak, gyalogolni autózás helyett, tudatosan vásárolni. Ezek az apró lépések is létfontosságúak.

Nem vagyok pesszimista, és nem is szeretnék senkit lebeszélni arról, hogy tegyen valamit. Sőt: ezek a kis lépések adják vissza az ember kezébe a kontrollt – még akkor is, ha jelenleg a kormányok nem érdekeltek abban, hogy meghozzák a kellemetlen, de szükséges döntéseket, és inkább az utódaikra hagyják a felelősséget. Ezért is optimistán szeretném befejezni: tudom, hogy a helyzet kétségbeejtő és elszomorító, de talán még nem visszafordíthatatlan. Legalább az unokáink érdekében.