Faág szúrta át egy kerékpáros lábát Balatonfürednél, a tűzoltók mentették meg

Faág szúrta át egy kerékpáros lábát Balatonfürednél, a tűzoltók mentették meg

A sérültet egy terepjáró platóján szállították el a mentőautóig.

Hétfőn egy súlyos sérülést szenvedett kerékpárost mentett ki az erdőből a balatonfüredi önkormányzati tűzoltóság – derült ki a szervezet Facebook-oldalának bejegyzéséből, melyről a Telex számolt be.

A Jókai-kilátó környékén egy kerékpáros lábát átszúrta egy faág, és nem tudott továbbhaladni. Azt a tűzoltók sem tudták pontosan a segítségkérés után, hogy hol van a bringás, így több irányból kezdték meg a keresést. Ebben egy helyi lakos és a balatonfüredi erdészet is részt vett, így viszonylag gyorsan megtalálták a bringást.

„Mentők felügyelete mellett a hosszú faágat rövidre vágtuk, így szállítható állapotba került a sérült. A terepjáró platójára rögzítettük a hordágyat, illetve a sérültet is, így sikerült eljuttatni a mentőautóig” – olvasható a posztban.


Fotó: Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltóság / Facebook

Kapcsolódó

Védett nádast irtottak ki egy Balatonberényi lakópark előtt

Balatonberényben egy lakópark előtti mederrészen védett nádast irtottak ki szárazföldi markológéppel - erős
Elolvasom

Új bringautakhoz új bringás hotelek a Balaton körül

A nyugat-balatoni régió nemcsak a kerékpárút-fejlesztésben jár élen – itt épült az elmúlt években a legtöbb
Elolvasom

Verekedéssel buktak le az ajkai dílerek

Közbiztonságra veszélyes eszközöket is találtak a rendőrök az autó utasterében - írja a police.hu. - -
Elolvasom