Ismét dílereket fogtak a zalai kopók

A DELTA program keretében a rendőrök három férfit fogtak el Zalaegerszegen és Budapesten – írja a police.hu.

Július 20-án hajnalban a pacsai körzeti megbízott Nemesrádó és Szentpéterúr között megállított egy autót. A győrvári sofőrről kiderült, hogy nem volt érvényes vezetői engedélye, mivel a bíróság korábban eltiltotta. A jármű átvizsgálása során 13 darab ecstasy tabletta, 2,78 gramm kokain, 3,7 gramm amfetamin, és fogyasztáshoz használt eszközök kerültek elő.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói a széles körű adatgyűjtésnek köszönhetően jutottak el ahhoz a két férfihoz, akiktől a kábítószert vásárolta. Az 53 éves budapesti lakost július 22-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével lakóhelyén, míg a 24 éves kustánszegi férfit tartózkodási helyén fogták el a rendőrök.

A három férfinél tartott kutatás során közel 4 millió forintot, kétezer eurót, 12 gramm kristályt, 483,06 gramm – feltehetően – amfetamint találtak és foglaltak le.

A rendőrök mindhárom férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki, a győrvári sofőrnek emellett járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is felelnie kell. 

A lefoglalt drog feketepiaci értéke megközelítőleg kétmillió forint.


Kapcsolódó

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom

Pazar hazai felhozatal és egy különleges playlist a tökéletes kikapcsolódáshoz, ismét érdemes odafigyelni a Jazzpiknikre

A Piknik 2026-ban sem bízza a véletlenre a hazai fellépőket. Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, Bin-
Elolvasom

Veigl Gábor: a BAHART számára fontos az értékek megőrzése mellett az innováció és a fejlődés is

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) számára ugyanúgy fontos az értékek megőrzése, mint az innováció és a fej
Elolvasom