Zalai kokaindílerek kerültek rács mögé

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság – írja a police.hu.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon 2024-ben rendelték el azt a kábítószerrel kapcsolatos nyomozást, amely a napokban sikeres felderítéssel zárult. A széles körű adatgyűjtés eredményeként, összehangolt akció során a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le az egyenruhások négy zalai férfira. Egyikőjüket akkor fogták el, amikor külföldről érkezve átlépte a határt Kőszegnél, egy másik pedig békéscsabai rokonainál tartózkodott.

A kokaint egy 55 éves férfi szerezte be, és zalaegerszegi műhelyében tárolta, onnan értékesítette társainak, akik azt saját ismeretségi körükben árulták.

A nyomozók mind a négy férfit előállították, és kihallgatták kábítószer-kereskedelem bűntett miatt. Három dílert őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

A forgalomból kivont kábítószer feketepiaci értéke megközelítőleg 60 millió forint. Ezzel az akcióval a zalaegerszegi rendőrök nagyjából 2000 adag kábítószer árusítását akadályozták meg.


Forrás: police.hu

Kapcsolódó

Lőfegyvereket engedély nélkül birtokló férfit vettek őrizetbe Öskün

Őrizetbe vettek a rendőrök kedden egy Várpalota környéki férfit, aki illegálisan tartott fegyvereket és lős
Elolvasom

Pékség ajtaját feszítette fel egy zalaegerszegi férfi és ellopta a bevételt

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki felfeszítette egy pékség ajtaját
Elolvasom

Navracsics Tibor: mértéktartó fejlesztésekre van szükség a Balaton térségében

A Balaton térsége egyszerre otthon és nyaralóhely is, ezért olyan, mértéktartó fejlesztéseket tartalmazó t
Elolvasom