Rendőrkézen a notórius katalizátortolvaj

A veszprémi nyomozók kezdeményezték a 39 éves külföldi férfi letartóztatását – írja a police.hu.

A Veszprémi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, aki július 30-ára virradó éjszaka nyolc jármű katalizátorát vágta le és vitte magával. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a lopások az ország egész területére kiterjedtek.

A széles körű nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították az elkövetőt, és összehangolt akció keretében augusztus 11-én hajnalban Szigetszentmiklóson érték tetten. A 39 éves külföldi férfi az elfogását megelőzően a településen újabb három gépkocsi katalizátorát vitte el.

A nyomozók – őrizetbe vétele mellett – 11 rendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és közel 50 hasonló bűncselekmény köthető még hozzá. Elmondta, hogy májustól kezdve rendszeresen járt Magyarországra lopni, több vármegyébe is.

A nyomozó hatóság kezdeményezte a férfi letartóztatását.


Kapcsolódó

Útonállóként rabolt egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, a
Elolvasom

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy férfi Veszprém vármegyében

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy középkorú férfi a Veszprém vármegyei Marcaltőhöz tartozó Ihászon
Elolvasom

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom