Veszélyben lehet a Balaton ökológiai egyensúlya? Erre figyelmeztet a szakértő

Veszélyben lehet a Balaton ökológiai egyensúlya? Erre figyelmeztet a szakértő

Az emberi beavatkozás elharapódzó mértéke súlyos hosszú távú hatással lehet a tó ökológiai egyensúlyára.

A Balaton, Európa legnagyobb sekély vizű tava, geológiai értelemben még fiatalnak számít – mindössze 15–17 ezer évvel ezelőtt alakult ki a Dunántúl területén a földkéreg mozgásai nyomán. A kezdetben kisebb tavakból álló vízrendszer mintegy 5000 évvel ezelőtt egyesült egységes tómedencévé. Azóta a vízszintje természetes módon folyamatosan ingadozott – olykor akár 12 méterrel is magasabb volt a mainál, máskor pedig szinte teljesen kiszáradt – írja az ATV.

Az elmúlt évtizedekben azonban egyre inkább az emberi beavatkozás formálja a Balaton sorsát – nem mindig kedvező irányba. A túlzott vízszintszabályozás, a part menti beépítések, a nádasok visszaszorulása és a szennyezés fokozottan veszélyezteti a tó ökológiai egyensúlyát.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakértői arra figyelmeztetnek: a stabil vízszint fenntartása ugyan gazdasági és turisztikai szempontból kedvező, de biológiai szempontból komoly károkat okoz. A természetes vízszint-ingadozás elősegítené a nádasok megújulását, a hínárnövények növekedését, és visszaszorítaná az algák elszaporodását. Ha ezt a dinamikát mesterségesen korlátozzuk, az az ökoszisztéma összeomlásához is vezethet.

A figyelmeztető jelek már évek óta láthatók. 2019-ben például jelentős algavirágzást tapasztaltak a tóban, ami arra utal, hogy a víz kezd túltelítődni tápanyagokkal – ez hosszú távon a vízminőség romlásához vezethet.

A klímaváltozás tovább rontja a helyzetet. A globális felmelegedés miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási jelenségek: hosszú, aszályos időszakok váltakoznak hirtelen, heves esőzésekkel. A csökkenő csapadék és az emelkedő hőmérséklet közvetlenül befolyásolja a tó vízszintjét, és súlyos ökológiai és gazdasági következményekkel fenyeget.

Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa szerint, ha a jelenlegi tendenciák nem változnak, a Balaton akár már 2035-re is fürdésre alkalmatlanná válhat, 2050-re pedig teljesen kiszáradhat.

Bár ez elsőre drámainak tűnhet, a szakember szerint a tó jelenlegi állapota és a környezeti folyamatok alapján ez egy reális veszélyforgatókönyv.

A kutatók szerint sürgősen újra kell gondolni a vízgazdálkodást. A vízpótlás kérdése ismét előtérbe került – például a Rábából való vízutánpótlás lehetősége, amely korábban már szóba került, ma újra időszerű javaslat lehet.


Forrás: atv.hu
Fotó: atv.hu

Kapcsolódó

Megérkezett a 2025-ös Music Hungary-díj shortlistje

Pátkai Rozina, Szűcs Krisztián, Palya Bea, a Fekete Zaj, a Zsolnay Fényfesztivál és a Margaret Island stábj
Elolvasom

Ez a csoda lett a Balaton sütije 2025-ben

A balatongyöröki Promenád Kávéház „Hableány” nevű kreációja nyerte el a Balaton sütije 2025 címet, míg a „B
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kelta földvár, Balatonföldvár

Ha a balatonföldváron működő kelták hagyatékáról beszélünk már maga a város neve is beszédes. A kései vasko
Elolvasom