Káli-medencében ténykedő ingatlancsaló banda került rendőrkézre

Káli-medencében ténykedő ingatlancsaló banda került rendőrkézre

Zsarolással, önbíráskodással és kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsítják az elkövetőket – írja a police.hu.

Szeptember 10-én hajnalban több helyszínen tartott akcióban hat személyt fogtak el a Veszprém vármegyei rendőrök a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen.

A gyanú szerint az elkövetők Révfülöpön és Mindszentkállán úgy vásároltak meg ingatlanokat 2021 és 2023 között, hogy az idős, jóhiszemű tulajdonosok bizalmába férkőztek, majd kihasználva ezt a piaci árnál jóval olcsóbban vették meg vagy cserélték el a házakat.

Az eladáskor a csalók a vételárat már nem rendezték a sértetteknek, vagy a szerződésbe hamisan foglalták bele, hogy a kifizetés megtörtént.

A három családi házban tartott kutatás során a nyomozók lefoglaltak egy nagy értékű kocsit, nagy összegben pénzt, mobiltelefonokat, adásvételi szerződéseket, gépjárműtulajdonjog-átruházási iratokat, valamint egy nagy értékű révfülöpi és egy budapesti ingatlant zár alá vettek.

A nyomozók – kihallgatásukat követően – őrizetbe vették a 30-as éveikben járó férfiakat, valamint a 21, 32 és 52 éves nőt, majd kezdeményezték letartóztatásukat.


Forrás: police.hu
Fotó: PoliceHungary / Youtube

Kapcsolódó

Ma is elmarad a Balaton-átúszás

A tervezett új dátum jövő szombat. - - Ezen a hétvégén sem rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást -
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Millenniumi Emlékmű, Zalavár

Makovecz Imre az egyetemes magyar építészet megkerülhetetlen alakja. Az általa tervezett épületekről már me
Elolvasom

Ma kezdődik Veszprémben az Utcazene Fesztivál és vele a Food Truck Show

Július 23. és 25. között ismét összeér Veszprém két kedvenc nyári rendezvénye: az Utcazene Fesztivál és a F
Elolvasom