23 lakóingatlant tört fel egy frissen szabadult férfi Siófokon

A Siófoki Járási Ügyészség számos betöréses lopás miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó, többszörösen büntetett előéletű székesfehérvári férfival szemben, aki nagyszámú ingatlanba tört be alig több mint egy hónap alatt – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

A vádirat lényege szerint a férfi 2025 áprilisában szabadult fegyházbüntetéséből, és mivel sem lakással, sem munkahellyel nem rendelkezett, ezért elhatározta, hogy megélhetését betöréses lopásokkal fogja biztosítani.

A férfi 2025 áprilisában Siófokra utazott, ahol 23 lakást, illetve nyaralót tört fel. Az elkövető a nyílászárókat betörte vagy az ablakot védő rácsot kibontotta, amivel a sértetteknek jelentős – egy esetben több mint 500.000 forint – kárt okozott. A vádlott általában élelmiszereket és szeszes italokat lopott el, de több esetben kerékpárokat is elvitt a nyaralókból. Előfordult olyan, hogy az egyik sértett a vasútállomáson várakozva felfigyelt a tőle ellopott kerékpárral közlekedő vádlottra, akitől visszavette a lopott eszközt.

A férfi a legnagyobb összegű kárt egy cégnek okozta, melynek nyaralójából két kerékpárt és egy fűkaszát lopott el közel 300.000 forint értékben.

A siófoki nyomozók 2025 májusában vették őrizetbe a vádlottat, akit a nyomozási bíró az ügyészség indítványára letartóztatott.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíráságra benyújtott vádiratában a jelenleg is letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.


Kapcsolódó

Navracsics Tibor: mértéktartó fejlesztésekre van szükség a Balaton térségében

A Balaton térsége egyszerre otthon és nyaralóhely is, ezért olyan, mértéktartó fejlesztéseket tartalmazó t
Elolvasom

100 milliárdos akciótervvel segítené az állam a vendéglátó szektort

A kormány egy 5+1 elemből álló, összesen mintegy 100 milliárd forintot megmozgató akciótervet dolgozott ki
Elolvasom

A kerti kakukkfű lett az év gyógynövénye 2026-ban

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2026-ban a kerti kakukkfüvet választotta a
Elolvasom