Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon

Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon

Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán.

Hegyi Zsolt azt írta: a 20. számú vasútvonal helyreállítására kiírt közbeszerzési eljárás eredményét korábban az egyik induló jogi úton megtámadta, a jogvita lezárultával azonban kedden a MÁV Pályaműködtetési Zrt. és a GySEV Zrt. szerződést köt a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel.

Így minden jogi akadály elhárult: a munkaterületet a napokban átadjuk, és megkezdődhet a kivitelezés – jelezte a vezérigazgató. Hozzátette: a vállalkozónak a szerződéskötéstől számított 114 napja van a forgalomba helyezésre.

A beavatkozás – a közkeletű tévedéssel ellentétben – nem mindössze 150 méternyi sín lefektetését jelenti, hanem gyakorlatilag a pálya teljes átépítését, mintegy három emeletnyi mélységben – ismertette Hegyi Zsolt.


Forrás: MTI
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

A Sziget is megérezte a Balaton Sound hiányát tavaly, de új korszak kezdődhet a fesztivál életében

A zamárdi fesztivál bevételeinek hiánya súlyos lenyomatot hagyott maga után a tavalyi költségvetésben, de G
Elolvasom

Spanyol sikerrel zárult a MotoGP Moto2 versenye Balatonfőkajáron

Az összetettben élen álló spanyol Manuel Gonzalez nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíjá
Elolvasom

Nemzetközi klezmer fesztivált rendeznek Balatonfüreden

Három magyar, valamint egy-egy szlovák, cseh és izraeli zenekar részvételével rendezik meg az I. Magyarorsz
Elolvasom