Veszprémben zárul az idei Tour de Hongrie

Veszprémben zárul az idei Tour de Hongrie

Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg.

A 47. magyar körverseny útvonalát kedden ünnepélyes keretek között a Budapest Music Centerben mutatták be. Az útvonal 70 települést és 7 vármegyét (Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Tolna, Somogy, Baranya, Veszprém) érint. Összesen 15 gyorsasági részhajrá során gyűjthetnek a versenyzők pontokat és bónuszmásodperceket, valamint 12 kategorizált emelkedő szerepel az idei útvonalban.

Eisenkrammer Károly főszervező kiemelte, a csapatbemutatónak Gyula ad otthont május 12-én, másnap innen Békéscsabára teker a mezőny a sprintereknek kedvező útvonalon.

A második, ugyancsak sík etapot Szarvas és Paks között teljesítik a bringások, majd egy újabb mezőnyhajrát ígérő szakaszra kerül sor Kaposvár és Szekszárd között.

A királyetap az idén – a magyar történelem egyik legjelentősebb csatájának 500. évfordulójára emlékező – Mohácsról rajtol, a kerékpárosoknak négyszer is le kell küzdeniük a pécsi Bárány út emelkedőt, mielőtt az Állatkertnél célba érnek. Az utolsó versenynap Balatonalmádiból indul, a kiszámíthatatlan, karakterében leginkább belga egynaposokra emlékeztető táv végén Veszprémben zárul a Tour de Hongrie. A csapatbemutatót és a szakaszokat az M4 Sport közvetíti.


Forrás: MTI
Fotó: tdh.hu

Kapcsolódó

40 éves lett a siófoki ásványmúzeum

A kiemelkedő jelentőségű gyűjteményt felvonultató múzeum június 6-án jubilált. - - A Magyarország és E
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barátság-emlékmű, Veszprém

Veszprém szobrainak és műemlékeinek jó része szinte láthatatlanul simul bele a helyi járókelők mindennapjai
Elolvasom

Június 20-án indul a MÁV nyári főszezonának menetrendje a Balatonon

Június 20-án indul, és a MÁV elektronikus rendszereiben hamarosan elérhető lesz a nyári főszezoni balatoni
Elolvasom