Két Városmarketing Gyémánt Díjat zsebelt be Balatonlelle

Két Városmarketing Gyémánt Díjat zsebelt be Balatonlelle

A településmarketing-tevékenységet elismerő díjakat immár tizenegyedik alkalommal osztották ki.

A Balatonlellei Őszvarázs és a Halloween RémGasztro Túra programokat is elismerték az országos városmarketing versenyen – írja a hirbalaton.hu.

A Magyar Marketing Szövetség Városmarketing Intézetének koordinálásával 2025-ben immár tizenegyedik alkalommal hirdették meg a „Városmarketing Gyémánt Díj – City Diamond Award” pályázatot, amely a szakmailag megalapozott, sikeres településmarketing-tevékenységeket ismeri el.

A pályázatra a Balatonlellei Őszvarázs és a Halloween RémGasztro Túra programokkal neveztek, amelyeket 2025 októberében rendeztek meg Balatonlellén. Balatonlelle idén első alkalommal vett részt a Városmarketing Gyémánt Díj pályázaton, és külön öröm, hogy mindkét benyújtott pályázat elismerésben részesült.

A Balatonlellei Őszvarázs a Balatonlellei Városi Művelődési Házzal közösen megvalósított esemény volt.
A Halloween RémGasztro Túra a Nonprofit Kft. és a helyi vendéglátóhelyek együttműködésében valósult meg, a lellei vendéglátós partnerek lelkes közreműködésének köszönhetően.

A programok célja az volt, hogy a nyári turisztikai szezonon kívül is élményeket és közösségi programokat kínáljanak a városban, valamint erősítsék Balatonlelle őszi turisztikai kínálatát.

A Városmarketing Gyémánt Díj különlegessége, hogy nem egyetlen győztest hirdetnek, hanem a kiemelkedő színvonalú pályázatokat „gyémánt” minősítéssel ismerik el.

„Nagy öröm számunkra, hogy mindkét rendezvényünk Városmarketing Gyémánt Díj elismerésben részesült. Ez a díj fontos szakmai visszajelzés számunkra. A pályázat összeállítása során nemcsak a rendezvények megvalósítását, hanem a mögöttük álló tervezési, szervezési és kommunikációs munkát is be kellett mutatnunk. Az elismerés megerősíti, hogy Balatonlellén tudatos és értékteremtő marketingmunka zajlik, amely országos szinten is figyelmet kapott.” – mondta Ernyes Violetta, a Balatonlellei Nonprofit Kft. marketing menedzsere.

A díj Balatonlelle számára is fontos visszajelzés – hangsúlyozta a város polgármestere.

„Balatonlelle számára kiemelten fontos, hogy a nyári szezonon túl is vonzó, közösségépítő programokat kínáljunk a városban. Nagy öröm számunkra, hogy ezek az események országos szakmai elismerést kaptak, és büszkék vagyunk mindazokra, akik munkájukkal hozzájárultak a sikerhez.” – fogalmazott dr. Felházi Miklós, Balatonlelle polgármestere.

Balatonlelle célja, hogy tudatos városmarketing tevékenységgel, a közösségre és az élményekre építve a nyári turisztikai szezonon kívül is pezsgő, értékteremtő programokkal gazdagítsa a város életét.


Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: szallas.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kitelepítettek emlékműve, Hidegkút

A Déli-Bakony és a Balaton-felvidék keresztmetszetében, egy völgyben elnyúló Hidegkút (sváb nevén Weißbrunn
Elolvasom

Új elefánt költözik a veszprémi állatkertbe

A kis Samu új otthona hamarosan a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark lesz. - - Samut, a fiatal á
Elolvasom

Állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tarto
Elolvasom