Bakancslistás helyek a Balaton körül – Százéves juharfa, Olaszfalu

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Százéves juharfa, Olaszfalu

A bakonyi Olaszfalu déli határában áll egy dicső juharfa maradványa, amely egykor, hőskorában meghatározó része lehetett a falu életének. A helyiek megbecsülésük jeléül esőtetőt is vontak az elszáradt aggastyán fölé.

A juharfa valamikor a 19. és a 20. század fordulóján nőhetett ki Olaszfalu szélén, az úgynevezett Malomárokból. Kifejlett koráról a helyi folklór úgy emlékszik, mint a pásztorok közkedvelt fája, akik dús lombkoronája alatt leltek hűs menedéket nyájuk legeltetésekor a tikkasztó, nyári napokon.


Pontos időintervallum nem ismert, de az évgyűrűk tanúsága alapján a  Malomvölgyben csordogáló hűs patak mintegy száz éven át táplálhatta a szeretett juhart.


A fa a rajt olvasható emléktábla szerint 2001-ben halt el, maradványait pedig a község önkormányzata és a Varga család közös összefogásával szállították át a mai Zöldág Lovasudvar parkolójához, ahol esőtetőt is emeltek fölé, hogy eképpen óvják a további eróziótól.

Fotók: balaton.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Holokauszt-emlékmű, Veszprém

A második világháború borzalmai máig visszhangzanak a történelem szövedékén át, bárhol is járjunk a világba
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pogánykő – Sebestyén Gyula emlékoszlop, Balatonszepezd

Sebestyén Gyula, híres néprajzkutató Szentantalfán látta meg a napvilágot 1864-ben. Jelentős szakmai karrie
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Vasútépítők emlékoszlopa, Vinye

A Porva-cseszneki és a vinyei vasútállomások között, a Cuha-patak völgyében árnyas, barátságos túraösvény k
Elolvasom