Képernyő / Screen címmel nyílik kiállítás Veszprémben pénteken

Jelenünk mindent felülíró médiuma, eszköze a képernyő. Megvalósult utópiaként is tekinthetünk arra a tényre, hogy digitalizált, audiovizuális információk tömegét fogadjuk be szinte kizárólag ezen a felületen keresztül. A képernyő előtörténetétől, a laterna magicától a mozin és a televízión keresztül jutunk a számítógép monitoráig és a lapos képernyőkig. A kiállítás olyan alkotásokkal reflektál a témára, a hetvenes évektől kezdve egészen máig, amelyek ezt a médiumot, technikát használják, értelmezik. A tárlat és edukációs program megvalósításában közreműködnek a Metropolitan Egyetem hallgatói és tanárai.

Kapcsolódó

Új komolyzenei koncertsorozat indul Siófokon

Az első hangversenyt október 17-én tartják. - - Teleki Miklós zongorázik, Kiss László verseket mond: e
Elolvasom

Rendszám nélküli autót vezetett egy nyolcéves gyerek Sümegen

Az anya ellen eljárás indult. - - Egy rendszám nélkül közlekedő autóra lettek figyelmesek a rendőrök S
Elolvasom

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők a balatoni ingatlanpiacon

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők: augusztushoz képest 26 szá
Elolvasom