Új komolyzenei koncertsorozat indul Siófokon

Az első hangversenyt október 17-én tartják.

Teleki Miklós zongorázik, Kiss László verseket mond: ez az egyedi produkció is része az októberben induló új siófoki zongora-koncertsorozatnak, mely Teleki Miklós Varga Imre-díjas orgona- és zongoraművész régóta dédelgetett ötlete nyomán, önkormányzati támogatással valósul most meg, négy szombati estén, a Teátrum Kávéházban. A nyitó koncerten a szegedi egyetemről érkező Kovács Márton zongoraművészt, valamint Ducza Nóra operaénekest hallhatja a komolyzene iránt érdeklődő közönség október 17-én, majd novemberben Tóth László zongoraművész érkezik Zalaegerszegről és Fülep Márk fuvolaművész is fellép. Januárban következnek a helyi művészek, Teleki Miklós, a sorozat egyik házigazdája és Kiss László, a másik, a Kálmán Imre Művelődési Központ igazgatója. A sorozat februárban az ugyancsak szegedi Zsigmond Zoltán és Zsigmondné Papp Éva négykezes-hangversenyével zárul – írja a siofok.hu.

A nyári hagyományos orgona-hangversenysorozat idén is jól sikerült Teleki Miklós értékelése szerint, magas színvonalú produkciókkal, közte egy holland orgonaművész játékával, két helyi fellépővel, a Varga Imre-díjas házigazdán kívül Lőrincz Éva gordonkajátékát is élvezhette a Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom közönsége. Teleki Miklós pedig, miközben rendszeres koncertező Hévízen, valamint a fővárosi Szent István Bazilikában és a Belvárosi Szent Mihály Templomban, de például a Somogy megyei Hedrehely felújított református templomában is, ezek mellett három külföldi országban is fellépett. Hollandiában háromkoncertes turnéra várták; Vorthuisen város környékén kétszer zongora és orgona-, egyszer orgonahangversenyre. A lengyelországi Pasymba már visszahívták, Olaszországban pedig, Fasano település legrégebbi, tengerparti részére ugyanúgy jutott el, mint Hollandiába: művészkollégákkal meghívták egymást fellépésekre. Újabb külföldi út is kilátásban van már, él a meghívás a jövő tavaszra Norvégiából, egy koncertsorozatra. Ennél előbb, idén ősszel a Nemzeti Összetartozás Alapítvány programsorozatán is zenél a siófoki művész, négyszer idehaza, egyszer Nagyváradon, idén a jótékonysági koncerteken az erdélyi Szilágycsehi temploma javára gyűjtenek.


Forrás: siofok.hu

Kapcsolódó

Rendszám nélküli autót vezetett egy nyolcéves gyerek Sümegen

Az anya ellen eljárás indult. - - Egy rendszám nélkül közlekedő autóra lettek figyelmesek a rendőrök S
Elolvasom

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők a balatoni ingatlanpiacon

Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők: augusztushoz képest 26 szá
Elolvasom

A kőröshegyi völgyhídról akart leugrani egy férfi, a rendőrök mentették meg

Végzetes lépésre szánta el magát egy elkeseredett férfi Kőröshegyen - olvasható a police.hu-n. - - A S
Elolvasom