Igyunk meg esténként egy pohár balatoni vörösbort!

Igyunk meg esténként egy pohár balatoni vörösbort!

Az alkohol mértékkel fogyasztva nem árt az egészségnek. Ezt számtalan kutatás bebizonyította már. Sőt…este, lefekvés előtt egy pohár vörösbor csodákat tehet – állítják ezt a hozzáértők. A balatoni régió pedig kiemelkedő borászat szempontjából, a vörösbor inkább a déli part sajátja.

Lássuk, milyen remek hatásai vannak a vörösbornak. A vörösbor immunfokozó hatásokkal rendelkezik, köszönhető ez a benne megtalálható vitaminoknak és ásványi anyagoknak. A vörösbor tele van antioxidánsokkal, amelyek megnövelik a jó, vagyis a HDL-koleszterinszintet, valamint az immunrendszer megerősítésében is aktívan részt vesznek. A HDL-nek védő szerepe van, mert megakadályozza az artériák falán a plakk-képződést, így kisebb lesz az esélye a szívinfarktus és a stroke kialakulásának.

A vörösbor egyik kiemelkedő antioxidánsa a resveratrol, amely megakadályozza a súlygyarapodást. Nagy mennyiségben fogyasztva azonban már kalóriabombának számít, ami nemhogy súlycsökkentő, hanem súlynövelő hatással bír.

A resveratrolnak mint antioxidánsnak szíverősítő hatása is ismert. A vörösborban a tanninok is megtalálhatók, amelyeknek kiemelkedő szerepük van a szívbetegség elleni védekezésében. A magas vérnyomás akár szívrohamot is okozhat. Amennyiben valaki rendszeresen fogyasztja a vörösbort és magas vérnyomással küzd, mintegy 30 százalékkal csökkentheti a szívroham kialakulásának az esélyét. A mértéktelen alkoholfogyasztás ezzel szemben szívbetegséget, többek között szívelégtelenséget is okozhat.

A klimax szakaszába kerülő hölgyeknek csak óvatosan szabad az alkohollal bánni, mivel nagy mennyiségben megakadályozza, hogy a kalcium beépüljön a csontokba, ami aztán csontritkuláshoz vezethet. A rendszeres testmozgás segíthet a csontritkulás megelőzésében.

Az agy működése a kor előrehaladtával csökken. Egy pohár bor azonban nem árt, sőt lassítani is tud a kognitív funkciók hanyatlásában – legalábbis ezt állítják a szakemberek.

A mérsékelt borfogyasztás még a látást is javíthatja. A kutatások azt igazolják, hogy napi egy deciliter vörösbor mintegy 32 százalékkal csökkentheti a szürkehályog kialakulását. Azok, akik soha nem isznak alkoholt, nagyobb eséllyel esnek áldozatul ennek a betegségnek, mint azok, akik esténként egy kevés vörösbort kortyolgatnak.

A vörösbor még boldoggá is tehet bennünket, hiszen hatására szerotonin és dopamin szabadul fel az emberi szervezetben. Ezért igyunk meg pár naponta egy pohár jó minőségű vörösbort az egészségünkért!

Forrás: gyogyszernelkul.com

Kapcsolódó

Új, eddig nem ismert őspoloska-fajt azonosítottak Pulán

Magyarország első ismert őspoloska-faja, a Pulafulvius pliocenicus, Pula település közelében egy 4 millió
Elolvasom

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom