A Balaton körül gördeszkával egy jó ügyért

A Balaton körül gördeszkával egy jó ügyért

Négy napba telt Horváth Renátónak a Balaton körbedeszkázása. A producer a koronavírus zeneiparra gyakorolt hatására kívánta felhívni a figyelmet. A megmozdulással a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára gyűjtött, amely a hoppon maradt zenészek megsegítésére jött létre.

Múlt héten szerdán indult útnak Horváth Renátó. A 42 éves zenei producer napi mintegy 70 km-t gördeszkázott a Balaton Kör kijelölt bicikliútján. Az amatőr deszkást a borús időjárás sem tántorította el tettétől. Bár az eső nehezítette a körülményeket, az előzetes felkészülésnek és a sportolók által javasolt tanácsoknak köszönhetően folyamatosan tudta teljesíteni az eltervezett távokat. Ezekről minden nap tájékoztatta követőit a közösségi oldalakon. Renátónak több célja is volt nem mindennapi tettével.

„Egyrészt az, hogy így ki gördeszkázzam magamat, amennyire csak lehet és minél többet guruljak. Másodsorban pedig szeretném egy jótékony célra is felhasználni ezt. A Fábián Juli Alapítványnak gyűjtök ezzel pénzt az adjukössze.hu-n, a Fábián Juli Emlékalapítvány oldalán lehet adakozni, aki szeretne. A zenész kollégáimnak a megsegítésére. Igazából én is a zenei iparban dolgozom 15 plusz éve és látom, hogy kicsit nehéz helyzetbe kerültek a kollégák, úgyhogy kigondoltam ezt az őrületet, amit nyilván magam miatt kezdtem el csinálni, mert nagyon szeretek deszkázni, de gondoltam valami másra is felhasználom, ha lehet.”

Az amatőr deszkás és barátaiból álló kísérőcsapata pénteken este érkezett meg Keszthelyre, ahonnan szombat reggel indultak tovább a Városi Strand parkolójától. Renátó mellé folyamatosan lehetett csatlakozni is. Volt, aki végig kísérte egész útja alatt, mivel nagyszerű kezdeményeznek vélte a projektet.

„Siófokról indultunk el első nap. Hárman indultunk, rendkívül eseményteljes napunk volt sok megállóval, sok új emberrel találkoztunk és rendkívül jól szórakoztunk. Aztán az a cél, hogy körbemenjünk, már nincs sok hátra, szóval szerintem ez menni fog. A deszkázás számomra az egyik legjobb dolog a világon.” – mondta el Bölöni Bence.

A két deszkás szombaton délelőtt indult tovább Fonyód felé. A mintegy 220 km-es utat végül négy nap alatt teljesítette Renátó. Az általa képviselt ügy mellé álltak az ismertebb hazai fesztiválok is, akik tárgyi adományokkal vagy belépőjegyekkel támogatták akcióját. E mellett sokan pénzadományokkal is segítették a nemes ügyet.   



Forrás és fotó: tvkeszthely.hu

Kapcsolódó

24 év után derült ki, hogy szeretőjével ölte meg eltűntnek hitt volt férjét egy ajkai nő

Egy ajkai férfi eltűnését jelentette a testvére 2001 tavaszán. Az akkor 35 éves ember eltűnése miatt az ajk
Elolvasom

Forró por csapódott ki és okozott súlyos sérülést egy ajkai erőmű karbantartása közben

A sérült munkást mentőhelikopter szállította a győri kórház égési osztályára. - - Az előzetes hírekkel
Elolvasom

A Veszprém elleni rangadó alatt lett rosszul, majd meghalt a szegedi kézicsapat vezetője

A szombati mérkőzésen, váratlanul következett be a tragédia. - - Dobozi Iván 37 éve dolgozott a Pick S
Elolvasom