A Balaton zalai térségének környezetét megismertető kerékpáros fejlesztések indulnak

A Balaton zalai térségének környezetét megismertető kerékpáros fejlesztések indulnak

Elsősorban a kerékpáros és bakancsos turisták számára indulnak fejlesztések a Balaton-part zalai szakaszán és a Kis-Balaton térségében – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedési államtitkára Gyenesdiáson.

Nagy Bálint, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is, a projektindító rendezvényen arról beszélt, hogy a most induló Zala-Balaton kreatív-aktív hálózat elnevezésű projekt révén mintegy 700 millió forintos turisztikai fejlesztés valósulhat meg a következő két évben. A Bakonyerdő részvételével és az érintett települések együttműködésében az itt élők és az ide látogató vendégek számára is minőségi szolgáltatásokat kínálnak majd az aktív turizmus kedvelői számára, hálózattá szervezve egyúttal az egyes fejlesztési pontokat – mondta.

Nyul Zoltán, az ÉKM magasépítésért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a beruházás során figyelni kell arra, hogy a tervezett funkciók a környezet adottságainak maximális megőrzésével valósuljanak meg, gazdaságosak, fenntarthatóak és esztétikusak legyenek, és ne terheljék a térség természeti erőforrásait.

Jagicza Attila, a Bakonyerdő Zrt. vagyongazdálkodási főmérnöke elmondta: a balatoni kerékpárút forgalomszámlálóinak adatai szerint 2023-ban Balatonedericsnél több mint 120 ezer, Keszthelynél csaknem 170 ezer, Fenékpusztánál pedig 80 ezret meghaladó számú kerékpárost regisztráltak.

A térségi projekt keretében a gyenesdiási Nagymezőn a környezet rendezése mellett kerékpártámaszokat, padokat és mozgásfejlesztő pályát állítanak fel, a vonyarcvashegyi Festetics élményponton hullámpadokat és kerékpártámaszokat helyeznek el, a balatongyöröki Bélapi élményponton pedig család- és gyerekbarát attrakciófejlesztést valósítanak meg.

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere (független) úgy fogalmazott: a Balaton legnagyobb lélekszámú nagyközsége “négyévszakos“, családbarát hely, ahol a kerékpáros, a bakancsos és a lovas turizmusnak egyaránt kiemelkedő szerepe van. A mostani projekt Zalaapátitól Balatongyörökig köti össze a Balaton és a Kis-Balaton térségében lévő településeket, a természeti környezet megismertetésének céljával.

Gyenesdiáson megújul a települési központ, a látógatóközpont, játszóterek és a balatoni sétány környezete, továbbá az 1551-ben épült Talabér-vízimalom. Hozzátette, hogy az ökoturisztika kitörési pontja lehet a Balatonnak és Zala vármegyének is.

Pénzes Erszébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szakmai vezetője arról beszélt, hogy a térségben elkészült kerékpárút-hálózatot, a balatoni bringakörutat és a BalatonBike 365 kijelölt kerékpáros úthálózatát egyaránt érintik a fejlesztések. Az útvonalak szolgáltatóhelyeit úgy fejlesztik, hogy azok minőségi kiszolgálást biztosítsanak a turistáknak, de ezzel együtt az is feladatuk, hogy információkat adjanak a háttérterületekről és a kerékpározók környezeti szemléletmódját is formálják.


Forrás: MTI
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Megújult nézőterével indítja 15. évadát a balatonszárszói Kultkikötő a Csukás Színházban

Április 2-án, Csukás István születésnapján adták át ünnepélyesen a Kultkikötő által megújított Csukás Szín
Elolvasom

Szent György-hegy hajnalig 2026: több helyszín, több program, több varázslat

Június elején van egy nap a Szent György-hegyen, amikor az ösvények megtelnek élettel, a kertek kinyílnak,
Elolvasom

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom