A balatonfőkajári pályán ünnepelte a születésnapját a Porsche

A balatonfőkajári pályán ünnepelte a születésnapját a Porsche

A világhírű zuffenhauseni cég 75. születésnapja nem szűkölködött eleganciában.

Bár a Ferdinand Porsche nevéhez köthető első négykerekű már 1898-ban napvilágot látott, az első Porsche márkajelzésű kocsira egészen 1948-ig várnunk kellett – írja a hvg.hu.

Ez volt a még nem Németországban, hanem Ausztriában gyártott legelső Porsche 356, mely középmotoros apró sportkocsi mind a mai napig meghatározza a Porschék DNS-ét.

Az első Porsche 1948. június 8-án került forgalomba, és ennek fényében az idei év a 75. születésnap méltó megünneplése körül forog a Porschénál.

A balatonfőkajári aszfaltcsíkra több mint 600 patinás, youngtimer és szupermodern autó, illetve közel 1500 vendég érkezett. A rangos rendezvényt koncertek, családi programok és Besenyei Péter műrepülő legenda látványos légi bemutatója színezte, ezenkívül pedig jótékonysági árverésen is részt lehetett venni.

Egy 50 különálló elemből felépülő, életnagyságú Porsche 911-es műalkotásra licitálhattak a résztvevők, mely végül 2,1 millió forintért talált gazdára. A befolyt összeget a gyermekotthonokban élő gyermekeknek segítséget nyújtó Szintlépés Alapítványnak ajánlották fel.

A hivatalosan kiállított autók közül a 887 lóerős hibrid 918 Spyder tartott számot a legkomolyabb érdeklődésre, a szépségversenyen részt vett látogatói kocsik között pedig GT3 RS-t és GT2 RS-t is lehetett találni.

A teljes cikk és további fotók itt érhetőek el.


Forrás: hvg.hu
Fotó: László Ferenc / hvg.hu

Kapcsolódó

Ismét megindult a verseny a Balaton sütije címért

Az idei verseny a helyi alapanyagokra és a fenntarthatóságra is fókuszál majd. - - 2026-ban újra keres
Elolvasom

Teljesen megújul a Balaton Csillagvizsgáló Balatonfűzfőn

A grandiózus fejlesztés után jelentősen bővül majd a központ szolgáltatási portfóliója. - - Balatonfűz
Elolvasom

Legalább százzal hajthatott a siófoki gázoló

A sajnálatos eset egy okos zebra közelében történt. - - Fémes csörömpölést, majd csikorgást hallottak
Elolvasom