A bántalmazottak kézjelzését mutatta egy nő egy balatonboglári étteremben, a rendőrök elvitték a párját

A bántalmazottak kézjelzését mutatta egy nő egy balatonboglári étteremben, a rendőrök elvitték a párját

A pincér vette észre az áldozat jelzését Balatonbogláron – számolt be a police.hu.

Egy balatonboglári vendéglátóhelyre tért be vacsorázni egy négy fős társaság – két férfi és két nő – október 15-én este. A vacsora folyamán az egyik nő egy óvatlan pillanatban magára vonta a pincér figyelmét, majd a néma segélykérés jelét mutatva a segítségét kérte.

A pincérnek ez elég volt, hogy megértse a helyzetet. Ő a munkatársát, munkatársa pedig a rendőrséget értesítette feltűnés nélkül. A körzeti megbízottak az étteremben igazoltatták a társaság tagjait. A segélykérő az intézkedést követően rögtön a mosdóba ment, ezzel lehetőséget teremtett, hogy a rendőrnővel a többiektől elkülönülten tudjon beszélni.


Ekkor elmondta, hogy valóban segítséget szeretne kérni, mert a volt párja, akivel együtt érkezett, fizikai erőszakkal bántalmazta őt.

Az egyenruhások a 35 éves férfit elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra. A bűncselekménnyel kapcsolatban megállapították, hogy a bántalmazás Sárkeresztúron történt, így haladéktalanul felvették a kapcsolatot a területileg illetékes Sárbogárdi Rendőrkapitányság munkatársaival, akik büntetőeljárás indítottak, az agresszort őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu (Illusztráció)

Kapcsolódó

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom

Pazar hazai felhozatal és egy különleges playlist a tökéletes kikapcsolódáshoz, ismét érdemes odafigyelni a Jazzpiknikre

A Piknik 2026-ban sem bízza a véletlenre a hazai fellépőket. Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, Bin-
Elolvasom

Veigl Gábor: a BAHART számára fontos az értékek megőrzése mellett az innováció és a fejlődés is

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) számára ugyanúgy fontos az értékek megőrzése, mint az innováció és a fej
Elolvasom