A jövő évi Giro d’Italia kerékpárverseny a Balatont is érinti majd

A jövő évi Giro d’Italia kerékpárverseny a Balatont is érinti majd

Szombaton bemutatták a Giro d’Italia olasz országúti körverseny jövő májusi budapesti nagy rajtjának a logóját és felavatták a rajtkaput. A verseny egy jelentős szakasza a Balatont is érinti majd.

 

“A nagy rajt logóján a Szabadság-szobor nem egy pálmaágat, hanem egy rózsaszín kerékpárt emel a magasba. A Giro színét, a rózsaszín pólót felöltve mi is fejünk fölé emeltük a bringákat, ezzel megmutatva, hogy szeretnénk fellendíteni a magyar kerékpársportot” – fogalmazott Révész Máriusz azt követően, hogy ő maga is megérkezett kilenc kilométert tekerve a Hősök terére.
A Giro rajtkapuja előtt állva kiemelte: alig több mint kétszáz nap múlva indul Magyarországról a világ egyik legnagyobb kerékpárversenye. Hangsúlyozta: remélik, hogy az eddig 102-szer megrendezett Giro egyetlen magyar résztvevője, Bodrogi László után jövőre akár két-három hazai bringásért is szoríthatnak a nézők a nagy rajton.

“A nagy rajt kapcsán biztosan sok gyerek fog kedvet kapni a kerékpározáshoz, extra motivációt kaphatnak azáltal, hogy látják a profikat verseny közben” – fogalmazott Vas Kata Blanka, aki múlt héten hetedik lett a junior nők mezőnyversenyében a yorkshire-i országúti világbajnokságon. 
Az ünnepségen a kerékpározás fontosságát méltatta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kovács Ágnes ötkarikás aranyérmes úszó és a kajakos Kammerer Zoltán, aki ugyancsak háromszor állhatott az olimpiai dobogó tetejére. “Remélem lesz magyar kerékpáros, aki végigmehet ezen a távon, nekem a vízen megadatott ugyanez a lehetőség” – fogalmazott.

 

A magyarországi Grande Partenza, azaz nagy rajt keretében 2020. május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely a Hősök teréről indulva az Andrássy úton halad, érinti a Parlamentet, majd a Dunán át a Clark Ádám téren keresztül a Várban zárul.
A második etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol, majd a Pilisen átkelve a Dunakanyarban haladva Esztergomon és Pannonhalmán át Győrben ér véget a 193 kilométeres táv.
A harmadik, 197 kilométeres szakasz Székesfehérváron kezdődik, a Balatont Balatonfürednél éri el, aztán a Tihanyi-félszigetről Keszthelyen át halad a nagykanizsai befutóig.

 

 

Forrás: mti.hu   Fotó: balatoni-bringakorut.lap.hu

Kapcsolódó

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Ennyibe kerülnek a jegyek a balatonfőkajári MotoGP-futamra

A nemzetközileg is rangos verseny augusztusban érkezik a Balaton Parck Circuit-re. - - 2024. szeptemb
Elolvasom