A kulisszák mögé pillanthatunk be a veszprémi Petőfi Színházban

A kulisszák mögé pillanthatunk be a veszprémi Petőfi Színházban

A színfalak mögé engednek betekintést a Petőfi Színház programjai.  

Szeptember 14-én szombaton 15:00 órától tartotta a Veszprémi Petőfi Színház immár évek óta jelentős közönségérdeklődésnek örvendő, színházi háttérszakmákat megismertető Hétpróba a bérletekért című programját. Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese egyedülálló kezdeményezésének keretében a nézők a játékos feladatok megoldása közben bepillanthattak a kulisszák mögötti világba, kipróbálhatták, hogy milyen többek között a kellékes, a díszletépítő, a világosító, az öltöztető és a színész munkája, miközben bejárhatták az épületet és színházi bérleteket is nyerhettek.

Szeptember 16-án hétfőn 17:00 órától indul a teátrum vadonatúj programsorozata, a Petőfi Szalon. A beszélgetéssorozat célja, hogy a színház számára nélkülözhetetlen és a nézők számára láthatatlan dolgozókat „elővarázsolja” a kulisszák világából. A résztvevők havonta egy alkalommal megismerkedhetnek olyan szakemberekkel, akik nélkül nem működhetne egyetlen színház sem. A Petőfi Szalon első évadában bepillantást nyerhetnek a súgó, ügyelő, asszisztens, világosító, akusztikus, kellékes, színpadmester, díszletgyártó, színházi titkár és szervező különleges munkájába. Az első „láthatatlan szakma”: a súgó. Szalonvendégek: Horváth Katalin, a Veszprémi Petőfi Színház Örökös tagja, a régi idők súgója és Klózer Kitti, a Veszprémi Petőfi Színház egyik jelenlegi súgója.

 

Forrás: kulturpart.hu   Fotó: turizmus.com

Kapcsolódó

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom

Két badacsonyi pincészet is bekerült Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka közé

A Bor és Piac szakmai magazin a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) Budai Campusán megtartott ere
Elolvasom

Lezárta a rendőrség a Balatonalmádi Önkormányzata lehallgatási ügyét

A nyomozók átadták az ügy dokumentációját az ügyészségnek. - - Balatonalmádi Rendőrkapitányság eljárás
Elolvasom