A Kultkikötő június második felétől várja a látogatókat

A Kultkikötő június második felétől várja a látogatókat

Június második felében kezdi idei, immár 16. évadát a Kultkikötő, a nyári színház öt Balaton-parti településen számos teátrumi előadással és koncerttel várja az érdeklődőket.

A járványhelyzetre tekintettel minden Balatonföldvárra, Balatonboglárra, Balatonszárszóra, Balatonfenyvesre és Badacsonyba tervezett programunkat szabad téren tartjuk – írták a szervezők az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójukban.

Kiemelték: az évad június 19-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Neil Simon Furcsa Pár című előadásával indul. A repertoár május végéig folyamatosan bővül, de az már most látszik, hogy a Kultkikötő ezúttal is egy sokszínű és tartalmas évaddal várja vissza a közönséget – jegyezték meg.

Hozzátették: a Balaton leghosszabb kulturális programsorozatának műsortervében a könnyűzenei koncerttől kezdve az “érzelmektől izzó színházi estén” át, Szókratész védőbeszédéig sokféle műfaj, számos ismert és elismert művész fellelhető.

Kitértek rá, hogy a nyár folyamán színpadra lép Mácsai Pál, Thuróczy Szabolcs, Makranczi Zalán, Koltai Róbert, Trokán Nóra, Klem Viktor és a L’art pour L’art Társulat. Koncertet ad a GRUND – vígszínházi fiúzenekar, a Budapest Bár, a Tátrai Band és mások mellett a Kökény Attila Akusztik is.

A Kultkikötőről bővebb információk a kultkikoto.hu weboldalon olvashatók.

Forrás: mti.hu
Fotó: facebook.com/kultkikoto

Kapcsolódó

Megújult nézőterével indítja 15. évadát a balatonszárszói Kultkikötő a Csukás Színházban

Április 2-án, Csukás István születésnapján adták át ünnepélyesen a Kultkikötő által megújított Csukás Szín
Elolvasom

Szent György-hegy hajnalig 2026: több helyszín, több program, több varázslat

Június elején van egy nap a Szent György-hegyen, amikor az ösvények megtelnek élettel, a kertek kinyílnak,
Elolvasom

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom