A letargikus Badacsony – Ház a sziklák alatt kritika

Már több, mint 60 éve annak, hogy Makk Károly ikonikus filmdrámáját bemutatták, amelynek jeleneteit a II. világháború utáni tanácstalanság melankóliája szövi át. A cselekmény a Badacsonyon játszódik, a legtöbb tekercs ott is forgott el, de számos részletet rögzítettek a Szent György-hegyen is.

Paraszti perspektívából vázolt korrajz ez egy szívbemarkoló, mégsem negédes szerelmi háromszögön keresztül ábrázolva. Robusztusabb hátteret a Badacsony szőlőtőkéinél és a végtelenbe nyíló Balaton-partnál pedig keresve sem találhatnánk.

A forgatókönyvet Kossuth-díjas írónk, Tatay Sándor jegyzi, aki akkoriban a badacsonyi Rodostó turistaház gondnokaként dolgozott az írás mellett. Tatay történetének tragikus, pesszimista tónusa sötét balatoni esőfelhőként vonul át a képernyőn.

1959-ben a filmkészítés még gyerekcipőben járt, már csak a technikai kezdetlegesség miatt is. Ez mégsem szabott gátat az olyan remekműveknek, mint a Ház a sziklák alatt. Illés György operatőr gondosan megkomponált, néha egészen epikus képei sűrű atmoszférát teremtenek a tanúhegyek alá. Ízléses, egyszerű snittek követik egymást, a szó jó értelmében és éppen ez az egyszerűség az, ami akkora letaglózó súlyt ad az egésznek. A fekete-fehér felvételek pedig csak felerősítik a film keserédes, szomorkás légkörében rejlő tragikumot.