“A nehezített körülmények számomra inkább előnyösek” – így nyilatkozott Rasovszky Kristóf az olimpiai teljesítményéről

A veszprémi illetőségű Rasovszky Kristófot a Telex interjúvolta meg az olimpiai élményeiről.

Nem tartott sokáig a pihenője, szeptember közepén már újra edzésbe állt a párizsi olimpián nagyszerű versenyzéssel győztes Rasovszky Kristóf, aki 10 kilométeres nyílt vízi úszásban hozta el az aranyérmet. A szezonból még három világkupafutam van hátra, azokon versenyezni szeretne, és nyilván megharcolni az érmekért 10 kilométeren. Mivel az előző négy vk-sorozatot ő nyerte, ötödször is az első lenne – írja a Telex, akik azonban elsősorban a közelmúltról kérdezték a sportolót.

„Hallottam én is a híreket, kikerülni sem tudtam volna, hogy milyen a Szajna, mennyire fertőzött, mi minden van benne. Tudatosan nem mentünk bele előtte, nem akartunk edzeni benne. Mert ha összeszedek valami vírust, akár le is gyengíthet a rajtra, és nem akartunk kockáztatni. Mégis úgy voltam vele, nehogy megváltoztassák a helyszínt. Legyen csak annyira jó, hogy lehessen versenyezni benne, vagy csak mondják azt: annyira jó, hogy lehet versenyezni benne.

Az első pillanattól azt gondoltam, nekem jó lesz benne úszni, mert a sodrás, a nehezített körülmények számomra inkább előnyösek. Ha elviszik a kajakospályára, egy egészen más verseny lett volna” – így kezdte a beszélgetést a portállal Rasovszky Kristóf, aki amellett, hogy a leggyorsabb volt, egészségesen megúszta a versenyt. Egy fél deci pálinkát ivott meg utána, kvázi fertőtlenítésként, ahogy minden egyes verseny után.

A magyar úszó tudatosan hagyta ki a medencés úszást, mert lehet, hogy adott volna neki egy nagy érzelmi többletet, ha döntős 800 vagy 1500 méteren, de ki tudja, mit váltott volna ki belőle, ha kilencedik, és éppen lecsúszik a döntőről. Mindkét távon óriási verseny volt, és néhány tized döntött a finálés helyekről. Augusztus harmadikán utazott ki, edzőtársát, az 1500-on végül a negyedik helyen végző Betlehem Dávidot még láthatta a medencében, a helyszínen szurkolt neki. Így legalább megérezhette a La Défense városrész különleges hangulatát, ami még kívülállóként is magával ragadta.

Noha tavaly második volt a fukuokai világbajnokságon, idén pedig győzött Dohában a februári vb-n, nem számoltak vele favoritként a francia lapok, nem vártak tőle érmet. Mindez nem tüzelte fel, inkább csak nem értette, mit kell tennie ahhoz az olimpia előtti versenyeken, hogy éremesélyesként emlegessék.

A lap felvetésére, hogy már tavaly lehetett érezni, hogy az idei év róla fog szólni, és a pályafutása csúcspontja lesz, mert már tudja a receptet, mi kell a sikerhez, egy kicsit ingatta a fejét.

„Abból a szempontból jó indikátor volt a fukuokai vb-ezüst, hogy nyugalmat adott, megvolt az olimpiai kvóta, a felkészülési tervemet maximálisan végre tudtam hajtani. Az biztos, hogy tavaly már közelebb voltam a címvédő Wellbrockhoz, nem tudott úgy lerázni magáról, ami ugyancsak jó jel volt. A tavalyi vb-mezőnyből az idei, februári vb-re rajtam kívül csak az olasz Acerenza maradt az első tízből, ez is adott egy pozitív benyomást, hogy az irány megfelelő.”

A 27 éves versenyző elárulta, hogy a felkészülése két dologban tért el a korábbiaktól. Lábzsákkal úszott a medencében, hogy imitálják azt a helyzetet, amikor sodrással szemben kell úszni a folyóban. Ezt kifejezetten utálta, mert sokkal nehezebb és megterhelőbb így tempózni, de az utolsó hetekben még ez is jólesett neki.

A másik pedig maga a Duna, ahol kétszer is kipróbálták, milyen folyóvízben fordulni, mennyire oda kell figyelni a legkisebb mozdulatokra is, a helyezkedésre, mert egy kisebb hiba az állóvízben belefér, vissza lehet szerezni a pozíciókat, míg a folyóban szinte lehetetlen. Amit a Szajnában az egyik irányban 5 perc alatt tettek meg, sodrással szemben 13 perc lett.

„Szimuláltuk itthon, mire számíthatok. A németek is úsztak az Elbában, a férfi mezőnyben a dobogóra csak az állhatott, aki kipróbálta a folyóvizet. Pár éve Vuhanban, a Jangcéban már szereztem közelebbi élményeket, de ott még sebesebb a folyó, még jobban észnél kellett lenni.”

Ha kívülről izgalommentesnek tűnhetett is a döntő, belülről nem volt az, igaz, az utolsó körben már azt érezte, nem veszítheti el, ha lesz is támadása az ellenfelének, vissza tudja verni. Azt nem is tudta, hogy nem a nagy rivális Florian Wellbrock, hanem a másik német, Oliver Klemet halad mögötte. Mivel a stílusuk meglehetősen hasonló, ez okozta nála a tévesztést. Azt nem sejtette, hol szakadt le a címvédő. Érzése szerint kritikus pontja sem volt a majdnem kétórás versenynek, minden úgy történt, ahogy előzetesen a tervezőasztalon kialakították a stratégiájukat.

„Nyilván az izgalmakat lehet fokozni, hogy méterről méterre, csapásról csapásra jön fel valaki az utolsó körben, az utolsó kétszáz méteren, és a célfotó végül kihozza győztesnek. De én egyáltalán nem bánom, hogy nem kellett izgulni, így is álmaim versenye lett, jól osztottam be az erőmet. Azt nem mondom, hogy olyan jó erőben voltam, hogy még egyszer le tudtam volna úszni az élen, de még egyszer le tudtam volna úszni.”

Noha korábban volt rossz élménye pszichológussal, ezúttal kifejezetten hasznosnak gondolta, hogy kért segítséget. A veszprémi kézicsapat mellett is tevékenykedő Kiss András foglalkozott vele. Emellett naponta öt vagy tíz percig végzett autogén tréninget. Amikor a buszon ült edzésre menet, akkor is tudta hasznosítani. Egy rossz emléket más megvilágításba tudott helyezni, egy jó élményre visszagondolt, és abból táplálkozott. „Maximum tíz perc az egész, de fontos, hogy ez elnyugtasson, erre is szükségem volt.”

A teljes cikk itt olvasható.