A postaládákba fészkelő széncinegék védelmére figyelmeztet az MME

A kotlás és a fiókanevelés idejére alternatív levélszekrény kihelyezését javasolják a szakemberek egy tájékoztató cédula kíséretében a postás számára – tudatta az MME az MTI-vel.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez minden évben érkeznek információk postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és márciusban lehet idén először számítani rá, ezt követően a nyár második feléig előfordulhat – olvasható a közleményben.

Mint írják, a madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű B típusú mesterséges odúkkal előzhető meg. Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Gyakoriságának hátterében többek között változatos tápláléklistája, szaporasága, valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll. Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét egyebek mellett vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, valamint kandeláberben is.

A közlemény szerint a “techno-fészkelés” hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető.

Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

Bővebb információk a témában a www.mme.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Kerékpárosbarát címet nyert el Veszprém

Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat Budapesten; a címet tíz települé
Elolvasom

Közösségi házzal bővülhet a siófoki plébánia

Közösségi házzal gazdagodhat a Kaposvári Egyházmegye második legnagyobb közössége, a siófoki plébánia – jel
Elolvasom

Szakmunkások loptak ékszereket kétmillió forint értékben Veszprémben

A veszprémi rendőrök másnap elfogták azt a két tolvajt, akik több mint 2 millió forint értékben vittek el a
Elolvasom