A tapétázás sikere az előkészületeken múlik!

A tapétázás sikere az előkészületeken múlik!

Akadnak vállalkozó szellemű emberek, akik úgy határoznak, hogy amit csak lehet, saját maguk csinálnak meg a ház körül. Kétségtelen, hogy ha az ember a saját otthonán dolgozik, akkor mindig jobban beleadja a szívét-lelkét, mint egy vadidegen ember.

Ha pedig még affinitást is érzünk ahhoz, hogy önmagunk barkácsoljunk, felújítsunk, akkor végképp semmi sem állhat az utunkba. Manapság az internetnek és a YouTube oktatóvideóinak hála mindent gyorsan meg lehet tanulni. Akár a tapétázást is, amelynek egyik leglényegesebb mozzanatát a mai cikkünkben tárgyaljuk meg.

Készítsd elő a terepet!

Ha már kiválasztottad a Wallmaxx Tapéta Webáruház tapétáinak katalógusából az ideális darabot, akkor már biztosan alig várod, hogy nekiveselkedj a műveletnek. Azonban mielőtt nagy hirtelen nekiesnél a munkának, arra biztatunk, hogy olvasd el az alábbi checklistet. Ha kell, nyomtasd ki magadnak, hogy rá tudj munka közben pillantani, és be tudd jelölni, mivel vagy már készen. Így garantáltan nem marad ki egyetlen fontos lépés sem, amely a stabil és minőségi munka alappilléreinek számít.

De lássuk is, mire ügyelj mindenképpen!

  • A falfelületet alaposan készítsd elő: a régi tapétát és ragasztót maradéktalanul távolítsd el. Ahol kell, gletteld ki a hézagokat, hogy maximálisan sima felületet kapj. Hagyd, hogy megszáradjon a fal, mert csak akkor fogsz tudni tartós eredményt elérni.
  • Gondoskodj arról, hogy mind a glett, mind pedig a tapétaragasztó magas minőséget képviseljen.
  • Ha megvan a sima felület, akkor a tapéta felvágása a következő feladat. Szabd le a csíkokat, ne feledj némi ráhagyást meghagyni, illetve mintás tapéta esetén az illeszkedés ellenőrzéséről se feledkezz meg!
  • A prémiumminőségű tapéta használata talán nem is kérdés – már ha szeretnénk szép, igényes környezetben élni!

Válassz kiváló minőségű tapétát!

Ahogy az utolsó pontban is hangsúlyoztuk, hatalmas vétek a tapétán spórolni. Ezeket az anyagokat ugyanis hosszú éveken át fogjuk bámulni nap mint nap, így az ára is évek alatt fog megtérülni. A Wallmaxx Tapéta Webáruházban kapható Rasch kollekció talán nem a legolcsóbb, ugyanakkor tartóssága garantált a kiváló minőségének hála.

Ha egy tapéta a ragasztóval bekenve deformálódik, és nem képes megtartani önmagát, akkor érdemes fel sem tenni a falra, hiszen csak a bosszúság vár ránk általa.

Sokszor elég csak egyetlen falat különleges tapétával bevonni, így akár árban is kedvezőbb konstrukciót érhetünk el, sőt, akár ízlésesebb eredményt is kapunk!

Csak ízlésesen!

Mert bár tudjuk, átérezzük, hogy roppant nehéz a széles szín-, minta- és struktúraválasztékból egyet-egyet kiválasztani, mégsem zsúfolhatunk be mindent az otthonunkba.

Kiváltképp akkor nem, ha kisebb tér áll a rendelkezésünkre, ott ugyanis kifejezetten fontos a mértékletesség. Szerencsére a különleges tapéták között szolidabb változatok is vannak, így minden otthon pazar ruhába öltözhet a fent említett webáruháznak hála!

Kapcsolódó

Hogyan válasszak gyöngyöket karkötő készítéshez? Tippek és tanácsok kezdőknek.

Ma már egyre többen kezdenek el kreatív dolgokkal foglalkozni. A kézműveskedés nagyon népszerű, legyen az k
Elolvasom

Férfi téli csizmák: technológia és stílus a zord időjárásban

A téli hónapokban a megfelelő férfi téli cipő elengedhetetlen a hideg, nedves és gyakran kiszámíthatatlan
Elolvasom

Mutasd meg nőies oldalad a nappali berendezésénél is

A nappali az otthonunk lelke, ahol a családi és baráti összejövetelek zajlanak, de ez a relaxálás és kikapc
Elolvasom