Már vissza is adták a forgalomnak a Köröshegyi völgyhidat

Már vissza is adták a forgalomnak a Köröshegyi völgyhidat

A saruk cseréjének munkálatai a tervezettnél jóval gördülékenyebben haladtak – tájékoztatott a hirbalaton.hu.

Öt nappal korábban végeztek a saruk cseréjével a Kőröshegyi völgyhídon, így már tegnap délután megnyílt a forgalom előtt  – adta hírül a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) a közösségi oldalán.

Az MKIF teljes bejegyzése így szól:

A tervezett, szeptember 16.-i (hétfői) dátumhoz képest jóval hamarabb, már ma, szerda délután, várhatóan 13:00 órakor visszaadjuk a forgalomnak a Kőröshegyi völgyhidat, teljes szélességében. A tervezetthez képest korábbi befejezés többek között annak köszönhető, hogy a munkálatok előkészítése, az áprilisi próbaemelések óta folyamatosan zajlott. Munkatársaink a cserék során nem szembesültek komolyabb nehézségekkel, így a munka jó ütemben, még az előre tervezett ütemezésnél is gördülékenyebben haladt. A munkálatok során közel 30 szakember, egy 76 méter emelőmagasságú, 160 tonnás autódaru és sarunkként 18 db, összesen mintegy 10 ezer tonna megemelésére képes hidraulikus emelő-rendszer dolgozott azért, hogy az elmúlt 17 évben elhasználódott és most cserélt egyenként közel 10 tonnás szerkezeti elemeket a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban kiemeljük, ezután pedig az újakat azok helyére milliméter pontosan beillesszük. Az új saruk egyediek, rendelésre készültek Németországban. Fontos hangsúlyozni, ha már lezártuk a hidat a forgalom elől, minden olyan beavatkozást is elvégeztünk, amelyek egyébként forgalomkorlátozással járnának, ez magában foglalja a két lezárt csomópont közötti 13 kilométeres szakaszon az üzemeltetői feladatokat is. Így: a híd dilatációs elemeinek korrózióvédelmét a teljes keresztmetszetben, aszfaltoztunk, a padkát is helyreállítottuk, a szalagkorlát – és fénytörő hálókat javítottuk, sövényt vágtunk, kaszáltunk, szemetet szedtünk, kitisztítottuk a vízelvezetőket. Az évenkénti hídvizsgálatokból és a félévente tartandó hídszemlékből, valamint a tavaszi próbaemelések eredményéből derült ki: a Kőröshegyi völgyhíd 38 sarujából (melyek egyenként 4500 tonna terhet tartanak, amikor a helyükön vannak), három már erősen elhasználódott, és cserélni szükséges. A saruk, a híd speciális elemei, amelyek lehetővé teszik a hídszerkezet szabályozott mozgását, biztosítva ezzel a híd stabilitását. A 2007-ben épült 1872 méter hosszú hídon ez volt az első sarucsere. Mindez előre tervezett munka volt, a híd biztonságos, jó állapotban van. Ezúton is köszönjük a közlekedők és a helyiek türelmét és együttműködését!” – írja a társaság.


Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: magyarepitok.hu

Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom