A vatikáni Sixtus-kápolna kórusa is fellép az Orgonák éjszakáján

A vatikáni Sixtus-kápolna kórusa is koncertet ad szombaton az Orgonák éjszakáján, amelyen országszerte több mint 100 programmal száznál is több helyszínen várja a szervező Filharmónia Magyarország az érdeklődőket.  

Templomok, terek és különleges helyszínek adnak otthon országszerte az orgonák éjszakája rendezvénynek, amelyre idén különleges hangszerpárosításokkal és látványos társművészeti programokkal is készülnek a szervezők – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
    

Az idei esemény fő programja lesz a vatikáni Sixtus-kápolna kórusának fellépése Budapesten, a Szent István-bazilikában – hangsúlyozta Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója az M1 adásában,  hozzátéve: Ferenc pápa kórusát Josep Solé Coll orgonista kíséri, vezényel Marcos Pavan. A pandémia óta először lépnek fel külföldön, az orgonák éjszakája mellett csütörtök este a szegedi Dómban, pénteken a pécsi Bazilikában adnak koncertet – tette hozzá.  
    

Kecskeméten öt templomban lesznek rendezvények, Szegeden szabadtéri programokkal készülnek, a Reök-palota előtti téren még az Orgonák éjszakája nevű fagylaltkelyhet is meg lehet kóstolni.
    

Egy mozgó orgona Dél-Dunántúl strandjain utazik keresztül a Balatonboglári kilátóig. Pécsen egyebek mellett Magtár Látogatóközpontban lesznek programok, a Színház téren pedig virtuális orgonát próbálhatnak ki a gyerekek. A Kodály Központban egyebek mellett új orgonát avatnak, zárásként pedig fényfestéssel kísért orgonakoncerttel várják az érdeklődőket – sorolta a programokat az ügyvezető.  
    

Mint mondta, ebben az évben is sokan csatlakoztak saját programokkal az orgonák éjszakájához: Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken, de még Németországban is készülnek eseményekkel.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

193 természetjáró indult el az idei Balaton-felvidéki Fjällräven Vándortúrán

Öt nap, összesen 107 km, és egy minden lépéssel erősebb közösség. Augusztus utolsó hetében 193 túrázó élhet
Elolvasom

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom