A VEN értékei nem változnak

<

span style="font-size: 14pt; font-family: verdana, geneva, sans-serif;">Idén ünnepli fennállásának 50. születésnapját a Veszprémi Egyetemi Napok, mely az ország első ilyen jellegű rendezvénye. Balassa Gergő főszervezőt kérdeztük az előkészületekről, a hagyományokról, az idei lineupról és arról, hogy április 29-e és május 4-e között hogyan bolygatja fel Veszprémet a VEN.

 

strong>Gergő, közeledünk a VEN startjához és tudjuk, hogy nem kevés munkával jár egy fesztivál megszervezése, bár nálad ez már nagy rutinnal párosul. Hogy állnak az előkészületek, tudtok kicsit szusszanni már?

span style="font-family: verdana, geneva, sans-serif;">Ennyire öregnek nézek ki?:) Ne válaszolj… Bár pihenni valószínűleg már csak a VEN után fog tudni a szervezőcsapat, addig még nagyon sok feladatunk van. Az elmúlt néhány év munkájának eredményeként a Veszprémi Egyetemi Napok – miközben megtartotta hagyományait és a gerincét adó csapatprogramokat –, újra több tízezres tömegeket tud megmozgatni. Ez a helyzet pedig folyamatosan újabb és újabb kihívások elé állított minket. Az előkészületek már 2018 nyarán megkezdődtek, a fejemben pedig már a 2017-es VEN közben megfogalmazódott, miben szeretnénk még jobbak lenni, hogyan tudnánk még többet adni a látogatóinknak és túllépni a saját árnyékunkon. A lehetőségeinket maximálisan kihasználva jelentős változásokat valósítunk meg a rendezvényhelyszín szerkezetében, a minőség az egyetlen, amiben továbbra sem vagyok hajlandó kompromisszumokat kötni. A csapatoknak megbízható és kiszámítható hátteret szeretnék teremteni, hogy a lehető legjobbat hozhassák ki magukból a következő időszakban és a VEN-en. Megragadva az alkalmat, itt is szeretném elmondani: szerencsés vagyok, amiért egyre több veszprémi vállalkozó és partner támogatására számíthatunk a szervezésben. Azt a saját bőrünkön (és a zenekari, fellépői árakon) tapasztaljuk, hogy a hazai fesztiválpiac folyamatosan átalakulóban van, a lineup összeállításánál évről évre több szempontot kell figyelembe venni, elkél minden segítség.

span style="font-family: verdana, geneva, sans-serif;">

Balassa Gergő, a XXVIII. VEN főszervezője

 

span style="font-family: verdana, geneva, sans-serif;">50 éves VEN, 50 éves hagyományok. Mitől különleges a VEN?

span style="font-family: verdana, geneva, sans-serif;">A VEN-nel kapcsolatban örökös fejtörés és konfliktusforrás volt, hogy a hagyományok és az úgynevezett „fesztivál” jelleg között hol lehet megtalálni az egyensúlyt. Volt, aki kevesebb, volt aki több időt szánt ennek a kérdésnek a megválaszolására, én a két terület szimbiózisában látom a fejlődés irányát. A VEN attól különleges, hogy a fesztivál vonal erősödésének köszönhetően egyre több emberhez juthat el az a fantasztikus munka, amit a csapatok végeznek a háttérben: az ő aktivitásuk a hátán viszi az egyetemi napokat. Megérdemlik, hogy országos szinten is kiemelkedő legyen az a rendezvény, amely 50 évvel ezelőtt még teljesen más szellemiségben és környezetben indult útjára. Az idei évben visszanyúlunk a történeti hagyományokhoz: a Pannon Egyetem vezetésének jóváhagyásával és támogatásával a csapatprogramok visszakerülnek méltó helyükre, a „B” épület aulájába, május 1-jére pedig olyan meglepetéssel készülünk a csapatoknak, amilyenre eddig még nem volt példa. És hogy mitől különleges a VEN? Kezdő egyetemistaként egyszer megkérdeztem egyik korábbi diákrektorunktól, hogy mit jelent neki a VEN. Azt válaszolta, hogy

“Veletek Együtt Nagyon jó.”

span style="font-family: verdana, geneva, sans-serif;">Ezt el tudom fogadni ars poeticámnak és mindent megteszek ennek érdekében. A VEN értékei szerintem nem változtak meg, továbbra is közösséget építünk, ápoljuk hagyományainkat és próbáljuk lebontani a város és az egyetem közötti láthatatlan üvegfalakat. Ami változik, az a kommunikációnk formája és eszközei.


span style="font-size: 12pt; font-family: verdana, geneva, sans-serif;">Idén igen erős lineuppal erősít a VEN. Mondhatjuk, hogy a térség egyik meghatározó, minőségi, könnyűzenei fesztiváljává nőtte ki magát a rendezvény?

span style="font-family: verdana, geneva, sans-serif;">2008 óta van szerencsém részt venni az egyetemi napok szervezésében valamilyen kalapban, 2017 óta főszervezőként már. Azt látom, hogy egy évtized alatt egyrészt megváltozott az egyetem hallgatói létszáma, mintegy felére csökkent az akkori adatokhoz képest. Hallgatóként akkor evidensnek tűnt, hogy részt veszünk a VEN-en és megtapasztaljuk a VEN életérzést, ma sok esetben a kollégiumi szobából is csak áramszünet esetén tudjuk kicsalogatni az egyetemistákat. Nyilván ez kis túlzás, de egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a hallgatók árérzékenysége és a minőségi programok iránti igényük mellett nem tudtunk elmenni amellett, hogy ne változtassuk meg alapjaiban a VEN felépítését és ne fektessünk még nagyobb hangsúlyt például a fellépőkre, vagy a vendéglátásra. Az idei évben külföldi sztárral is erősítünk, ilyenre hosszú évek óta nem volt példa. Szeretnénk ár-érték arányban elfogadható és minőségi kikapcsolódást nyújtani az idelátogató vendégeinknek – az külön öröm, hogy ez a szám ezres nagyságrendekben nő évről évre.

Idén külföldi világsztárral erősít a VEN

 

span style="font-size: 12pt; font-family: verdana, geneva, sans-serif;">Közeledünk a starthoz, kiknek ajánlanád, hogy kilátogassanak a Pannon Egyetem felső kampuszára április 29-e és május 4-e között?

span style="font-family: verdana, geneva, sans-serif;">A programok összeállításánál széles korosztályra céloztunk, így bízom benne, hogy mindenki talál a saját ízlésének megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A csapatprogramok ingyenesen megtekinthetők lesznek az egyetemi Aulában, remélem sok veszprémi polgár lesz kíváncsi ránk. Szeretnénk egy hétig a feje tetejére állítani Veszprém és a Pannon Egyetem életét – természetesen kulturált és szabályozott keretek között, de Veszprém egyetemi város: ez néha ezzel jár.

Kapcsolódó

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom

Csopakon bukkantak fel a Lánchíd régi kandeláberei

Mindössze néhány méterre állnak a Balaton-parttól. - - Az alig kétezer fős Csopak a Balaton partjának
Elolvasom