A veszprémi állatkert első ötven évéről értekező kötet jelent meg

A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark fontos részét képezi a város identitásának.

Megjelent dr. Kégl Tamás Emlékek a Veszprémi Állatkert első 50 évéből című könyve, amely történelmi áttekintésen és személyes történeteken keresztül mutatja be a vadaspark első fél évszázadát – írja a vehir.hu.

 A kötetet az Erdei vendéglőben mutatták be. A szerzőt Várszegi Botond, a megjelenést támogató Alphavet Zrt. marketing igazgatója méltatta. Elmondta: Kégl Tamás 1938-ban született, 1961-ben szerzett állatorvosi diplomát. Életének szakmai központja Veszprém és térsége, ahol hatósági, nagy- és kisüzemi állatorvosként és az állatkert állatorvosaként doglozott. Az Állatorvostudományi Egyetem oktatójaként számos fiatal szakember pályafutását indította el, publikációi nemzetközi visszhangot kaptak. 

Török László igazgató felidézte, hogy az 1958-ban megnyitott állatkertet a veszprémiek példás társadalmi összefogással, szó szerint a két kezükkel építették fel, talán ezért is áll közelebb az itt élők szívéhez, mint, ami más városokban jellemző.

Kovács Áron önkormányzati képviselő méltatta mindazok szerepét, akik az állatkertben az évtizedek során dolgoztak: az intézmény hidat képez Veszprém múltja és jelene között, minden veszpréminek van gyerekkori emléke a vadasparkkal kapcsolatban.

Sigmond István nyugalmazott igazgató visszaemlékezett, hogy Kégl doktor 1994-ben kezdett az állatkerttel dolgozni, amikor az állatkórház megszaporodott feladatai miatt már nem tudta vállalni az intézmény napi szintű ellátását. Kégl Tamás több könyvet is írt, a mostani igazán nehezen jött világra: már kilenc évvel ezelőtt elkészült, kiadására azonban csak most, az Alphavet hozzájárulása révén nyílt lehetőség. 

A szerző egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni, ezért videoüzenetben szólt a megjelentekhez. Elmondta, hogy a kötet összeállításakor egyfelől levéltári forrásokra hagyatkozva dolgozta fel az állatkert történelmét, másfelől pedig korábbi és még aktív dolgozókkal beszélgetve gyűjtött személyes történeteket – olvasható a portálon.


Forrás: vehir.hu

Kapcsolódó

Világhírű sztárok és a hazai zenei élet legnagyobb nevei érkeznek Balatonszemesre: minden eddiginél nagyobb lesz a Szemesi Ünnepi Piknik

Augusztus 16. és 23. között nyolc napon át Balatonszemes ad otthont a déli part egyik legjelentősebb nyárzá
Elolvasom

Osvárt Andrea lesz a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik házigazdája

A színészként és producerként is ismert Osvárt Andrea lesz a házigazdája a megújult Veszprém-Balaton Filmpi
Elolvasom

Új helyszín a STRAND Fesztiválon: ReSTRAND Vintage Piac

A vintage kultúra az elmúlt években a fiatalok egyik legfontosabb önkifejezési formájává vált. A STRAND Fes
Elolvasom