A veszprémi Balaton Pláza parkolója is fizetőssé válik

Augusztustól a veszprémi Balaton Plaza parkolójában is fizetni kell majd a parkolásért, de az első óra ingyenes marad. A sorompókat és parkolóautomatákat már fel is szerelték a pláza parkolójába.

A fizetés bevezetése mellett a bevásárlóközpontba érkezők érdekében döntött az intézményt üzemeltető cég, ugyanis a belváros közelsége miatt sokan ide tették le autójukat akár munka előtt, így gyakran előfordult, hogy már reggel nyolc órakor nem volt hely a parkolóban és a vásárlók nem tudtak leparkolni.

Ugyanakkor a parkolás első órája továbbra is díjmentes lesz, a mozizóknak egy az idősáv kitolódik, illetve biztosítanak lehetőséget bérlet vásárlására is.

Kapcsolódó

Augusztustól Siemens mozdonyokkal jár a balatoni InterCity

Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megér
Elolvasom

Több mint hétszázéves várfalrészlet nyomaira bukkantak a régészek Veszprémben

Több, mint hétszázéves várfalrészletet találtak a régészek a veszprémi várnegyed felújítása során. Ezen kív
Elolvasom

Mintegy 600 hajó áll rajthoz az 57. Kékszalagon holnap

Holnap reggel eldördül a startpisztoly Európa leghosszabb tókerülő versenyén. - - Mintegy 550-600 haj
Elolvasom