A vízaknába rejtette a lopott láncfűrészeket egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök fél órán belül elfogták a 28 éves helyi férfit – olvasható a police.hu-n.

Egy ajkai lakos tett bejelentést a rendőrségre január 18-án délelőtt, hogy családi házának garázsából ismeretlen tettes ellopott két láncfűrészt. Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök azonosították az elkövetőt, és fél órán belül kézre kerítették. Ezután előállították, és a nyomozók lopás vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták. A 28 éves férfi beismerte tettét, és azt is elmondta, hogy egyik hozzátartozójának ingatlanához tartozó vízaknába rejtette a lopott gépeket. Elismerte továbbá azt is, hogy aznap Szőcön egy kisbolt ablakát is betörte, illetve az ott található villanyórát felfeszítette.

A férfi korábban is követett el hasonló bűncselekményeket.

A nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatását.


Kapcsolódó

Pékség ajtaját feszítette fel egy zalaegerszegi férfi és ellopta a bevételt

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki felfeszítette egy pékség ajtaját
Elolvasom

Navracsics Tibor: mértéktartó fejlesztésekre van szükség a Balaton térségében

A Balaton térsége egyszerre otthon és nyaralóhely is, ezért olyan, mértéktartó fejlesztéseket tartalmazó t
Elolvasom

100 milliárdos akciótervvel segítené az állam a vendéglátó szektort

A kormány egy 5+1 elemből álló, összesen mintegy 100 milliárd forintot megmozgató akciótervet dolgozott ki
Elolvasom