A vízbe fulladt egy férfi Ábrahámhegynél

A holttest helyzetének detektálásában egy szonár segített a vízimentőknek.

Szombaton, a kora délutáni órákban eltűnt a Balatonban egy idős férfi. Felkutatásába a helyszínen tartózkodó strandolók is bekapcsolódtak, de csak alkonyat után vált bizonyossá, hogy tragédia történt – írja az Index.

A portál információi szerint a rendőrség helyszínre érkező járőrei több szemtanút, köztük az eltűnt férfi egyik hozzátartozóját is kihallgatták. A riasztást követően a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának keresőhajója Révfülöpről azonnal a helyszínre érkezett, és megkezdte a kutatást a parttól mért 100 méteres sávban, és a strandolók segítségével csatárláncban a sekélyebb területeket is átfésülték – eredménytelenül.

Bagyó Sándor a vízimentők vezetője a lapot arról tájékoztatta, hogy végül alkonyat után a víz alatt, holtan találtak rá a férfire a strand vízterületének határát jelző bóják közelében. Munkájukat nehezítette, hogy senki nem látta az esetet, így feltételezés alapján végezték a keresést ultrahangos kézi szonárral, illetve a mentőhajóba épített szonár segítségével. 

Ezek a berendezések abban az esetben tudnak gyors és pontos adatokkal szolgálni, amennyiben a víz alatti területeket nem nőtte be sűrűn hínár. Ebben az esetben azonban hínáros volt a meder, ezért tartott több órán keresztül a vizsgálat. Kora este egy másik kutatóhajó is a helyszínre érkezett, ez talált rá a holttestre.

Bár volt a helyszínen búvár, a vízmélység itt nem indokolta, hogy a holttestet ő hozza a felszínre, egy bukófordulós szabadmerüléssel emelte ki a szolgálat egyik munkatársa.

A fürdőzők, illetve a hozzátartozók miatt sem maradhat a helyszín „bizonytalan terület”, nem lehet az érintetteket napokig bizonytalanságban tartani – indokolta Bagyó Sándor a folyamatos keresést.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelezte, hogy az eset kapcsán idegenkezűség nem merült fel, a baleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.

Forrás: Index

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom