Akár egyetlen virág is életet menthet – Több ezer iskolás a beporzók megmentéséért

A beporzók eltűnése már nem csak a jövő problémája: Európában a vadon élő fajok tizede veszélyeztetett, és a házi méhek száma is folyamatosan csökken, miközben az élelmiszernövényeink háromnegyede részben vagy teljesen tőlük függ. A május 20-i méhek világnapjához kapcsolódva, májusban ismét több ezer magyar iskolás kezd saját méhlegelő kialakításába országszerte. A kampány célja a beporzók közvetlen segítése mellett a jövő generáció edukálása. A kezdeményezés 2024-ben indult el a SIÓ szervezésében, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szakmai közreműködésével.

A globális élelmiszertermelés közel 35 százaléka állati beporzók – például méhek, lepkék és zengőlegyek – segítségével jöhet létre. Az élelmiszernövényeink háromnegyede részben vagy teljesen függ ezektől az apró, ám létfontosságú élőlényektől. Minden harmadik falat étel, amit elfogyasztunk – így a gyümölcsök és a gyümölcslevek is – az ő munkájuknak köszönhető. Ennek ellenére a beporzók világszerte veszélybe kerültek: élőhelyeik pusztulnak, a növényvédő szerek használata nő, továbbá a klímaváltozás és az intenzív mezőgazdaság is hozzájárul számuk látható csökkenéséhez. Európában a vadon élő beporzók tíz százaléka már most veszélyeztetett. A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy egyes országokban már kézi beporzást végeznek, ecsettel porozzák be az almafákat, ami a nagy költségek mellett hosszú távon fenntarthatatlan.

A méhek és más beporzók védelme mára nemcsak ökológiai, hanem társadalmi és gazdasági érdek is. A SIÓ már évek óta együtt dolgozik az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME) a méhek védelméért, szakmai edukációs kezdeményezéseken és figyelemfelhívó programokon keresztül. Ebben az együttműködésben indult el 2024-ben az országos edukációs program, amelynek keretében beporzóbarát magkeverékekhez juthat számos hazai általános iskola. A kezdeményezés 2025-ben is folytatódik: május elejétől 5000 diák kezdett saját méhlegelő telepítésébe az iskolai udvarokon, kertekben vagy akár balkonládákban. A program lebonyolítása az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szakmai iránymutatásával történik: a szervezet tapasztalatával segíti, hogy a tanulók valóban fenntartható és hasznos élőhelyeket alakíthassanak ki.

A kampány célja túlmutat az iskolai kereteken, hiszen bárki tehet a jó ügy érdekében közvetlen környezetében. A beporzók támogatásához ugyanis nincs szükség hatalmas kertekre: akár egyetlen balkonládába ültetett virág, vagy egy vízzel teli méhitató is segíthet a fennmaradásukban. Ezek az apró lépések együtt komoly hatással lehetnek a természet egyensúlyára és egyben arra is megtanítanak, hogy a változás sokszor a legkisebb cselekedetekkel kezdődik.

A beporzók védelme nemcsak a mezőgazdaság jövőjéről szól, hanem arról is, hogyan kapcsolódunk a minket körülvevő világhoz és hogyan tanítjuk ezt meg a következő generációknak.

Kapcsolódó

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom