Állami kézre került a sármelléki reptér is

Állami kézre került a sármelléki reptér is

A hévízi önkormányzat 10 százalékot birtokol továbbra is és a vételár is nyilvános.

Lezárult a sármelléki reptér eladása, amelynek eredményeként az állam tulajdonába került a létesítményt üzemeltető Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékos részesedése – tudatja hétfői számában a Magyar Nemzet.

A napilap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tájékoztatása alapján azt közölte, hogy november 11-én mintegy 114 millió forintos vételáron kelt el a Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékos tulajdonrésze, míg Hévíz önkormányzata megtartotta eddigi 10 százalékos részesedését a társaságban. November 12-től az állam tulajdonosi jogkörét a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Zrt. gyakorolja.

Az akvizícióról szóló augusztusi kormányrendelet indoklása szerint a lépéssel hatékonyabban lehet felhasználni a Sármellék és Zalavár határában fekvő repülőtér állami támogatásait.


Forrás: infostart.hu
Fotó: MTI / Varga György

Kapcsolódó

Paloznakon a dance-pop királynője, ő lesz a 2027-es Jazzpiknik egyik sztárfellépője

2027-ben Sophie Ellis-Bextor érkezik Paloznakra. Még véget sem ért az idei fesztiválszezon, már meg is van
Elolvasom

Vadnai Jonatán világbajnok: aranyérmet nyert az írországi ILCA 7-es világbajnokságon

Történelmi magyar sikert hozott az írországi ILCA 7-es vitorlázó-világbajnokság: a Dublini-öbölben megrende
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Nepomuki Szent János-szobor, Balatonalmádi

Balatonalmádi és a régi vörösberényi városrész határán, a patakparton áll Nepomuki Szent János, cseh pap és
Elolvasom