Álrendőrt kaptak el az igaziak Siófokon

A somogyi rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen csaptak le egy magát a „Budapesti Rendőr-főkapitányság Nemzeti Nyomozó Iroda” nyomozójának kiadó férfira Siófokon – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csaló – eddig ismeretlen női társával közösen – tévedésbe ejtett egy 88 éves tabi lakost, mondván, hogy a bankszámláján tárolt pénze nincs biztonságban, és rávették, hogy azt készpénzben vegye fel, és Siófok főterén adja át az álnyomozónak, aki egy „védett számlára” fogja helyezni a pénzt.

Az igazi rendőrök közbelépése nélkül 10 millió forintja került volna veszélybe az áldozatnak, de november 27-én pénz helyett bilincset kapott a csaló.

Az 50 éves nyíregyházi lakost a somogyi bevetési egység tagjai elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók a kihallgatását követően őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását.


Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

A hamis növényvédő szerek veszélyeire hívja fel a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal

A hamis növényvédő szerek használata veszélyezteti a termést, a környezetet és az egészséget - hívja fel a
Elolvasom

Magyar innováció: Zöldhulladékkal tisztítják meg vizeinket a gyógyszermaradványoktól

Sikeresen befejeződött a „Költséghatékony adszorbensek és vízszűrő töltetek kifejlesztése kockázatos gyógys
Elolvasom

Szivacskert, erdő, tanösvény, tyúkfarm: gyerekek, tanárok és szülők építik együtt a zöld jövőt

Idén is 25 millió forinttal támogatja az E.ON Föld bajnokai pályázata a legjobb intézményi zöldprojekteket.
Elolvasom